DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Szeretve tisztelt üres kormányzati Bársonyszékek! (Derültség. - Bauer Tamás tapsol.) Nem kívánok fölmenni a pulpitusra, mert onnan eléggé szemléletesen lehetne látni azt a lehangoló képet, ami ebben az Országgyűlésben van, nevezetesen, hogy a kormányt egyáltalán nem érdekli, mi történik itt, mivel foglalkoznak a képviselők, és még a formáját sem adja meg annak, hogy a parlament a magyar alkotmány szerinti ellenőrzési jogkörét a kormánnyal szemben, illetve utasítási jogkörét - amelyet pontosan ez az országgyűlési határozattervezet céloz meg - gyakorolhatná.
Megérkezett az FVM parlamenti titkársága Trombitás Zoltán vezetésével - egyórás tárgyalás után. Ez már azért valami, hogy a szakapparátus észrevette, hogy valamiféle olyan napirendről van szó, ami esetleg később számukra is munkát adhat, de a kormánynak egyetlen államtitkára vagy minisztere sem ér most rá, hisz nagyon fontos országépítő munkát folytatnak.
Miről szól ez az országgyűlési határozat? Már csak azok kedvéért, akik esetleg a rádión keresztül figyelik az adást, és nem tudják, hogy miről beszélünk, fölolvasnám, mert összesen egy bővített mondat. "Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy tekintse át a mezőgazdasági termelőket megillető tartozások megtérítését garantáló rendszer létrehozásának és működtetésének lehetőségét, valamint az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény módosításának lehetőségét oly módon, hogy az a kölcsönös kockázatvállalás mellett biztosítsa a termelői, beszállítói biztonságot, a felvásárlók és a kereskedők piaci tevékenységének rendszerét a terméktanácsok szabályozásán keresztül."
Ennyi ez a határozat - és nem több -, amely arra tesz kísérletet, hogy az utóbbi időkben elharapódzott termelői kiszolgáltatottságot valamelyest próbálja meg a kormány úgy kezelni, hogy ennek jogi garanciái is legyenek. Ne csak szólamokban, szlogenekben és "életünket, vérünket a magyar parasztságért" című zászló alatti rohangálással kezdjünk itt fenyegetőzni, hogy éppen milyen cégek menedzsmentjét fogja majd az adott ügyben az illetékes miniszter felelősségre vonatni, mert nem fizette ki a kistermelőket, a beszállítókat megillető tartozások százmillióit.
A cégek nevét nem kívánom itt felsorolni, ugyanis példálózó jellegű lenne. Vannak cégek, amelyek kimaradnak ebből a felsorolásból, ha azok szívünkhöz közelebb állnak, és vannak olyan cégek, amelyek nem maradnak ki - mert nem tartoznak a klientúrához. Nos, jó lenne, ha egyenlő mércével mérnénk. Két utat járhatunk. Az egyik: olyan törvényeket hozunk és olyan határozatokat gyártunk, amelyek a termelői biztonságot abba az irányba próbálják meg rendezni, amit ez az országgyűlési határozat is megcéloz, nevezetesen, hogy az Országgyűlés a kormány előterjesztése alapján próbáljon meg törvényeket módosítani - Csatári képviselő úr utalt már rá; neki van egy előterjesztése a csődtörvény vonatkozásában, ami a kistermelőket előrébb sorolná. Ebben a pillanatban viszont meg fog szűnni a hitelezés rendszere, mert senki, egyetlen bank sem lesz hajlandó pénzügyi hátteret biztosítani, ha az ő követelésüket megelőzően kerülnek be a kistermelők. Tehát ez egy nehéz ügy. Nehéz ügy!
Igazán jó megoldást találni erre, kétségtelenül nem könnyű feladat. De ha megnézzük az elmúlt hetek jogalkotási rendjét, akkor azt látjuk, hogy nem is nagyon akarunk ebbe az irányba mozdulni. Font Sándor képviselő úr a megmondhatója, hogy mennyit küzdöttünk a bizottságban azért a módosító javaslatért, ami a kamarai törvény kapcsán kialakult helyzetet rendezi, és az iparengedélyek, valamint a működési engedélyek terén szigorítást hozott volna az a módosítás, amely azt mondja: ha valaki tisztességtelen piaci magatartás tanúsít, becsapja vagy megtéveszti az üzleti partnereit, akkor a vállalkozása felfüggeszthető legyen.
Kérem, körülbelül 40 percig próbáltuk győzködni a tisztelt bizottságot, hogy fogadja már el ezt a módosító indítványt; ráadásul nem is ellenzéki módosító indítvány volt. Tegyük már be ezt a szigorítást, legyen már valamiféle olyan retorziólehetőség, hogy ha erőfölényükkel visszaélő cégek ezt a helyzetet kihasználva kistermelők százait teszik tönkre, befejezhessék áldásos ténykedésüket! Legyen visszavonva az engedélyük!
Mire a válasz ez volt: ez túl szigorú büntetés lenne, mert itt komoly tőkebefektetők vannak. Ezek a tőkebefektetők nem biztos, hogy jó néven vennék, ha őket egy ilyen elmarasztaló ítélet alapján, mondjuk, a tevékenységükben felfüggesztenék. Turi-Kovács Béla megfogalmazta, nagyon szépen, szabatosan, jogszerűen azt mondta: akit jogerős bírósági ítélettel már elmarasztaltak a tisztességtelen piaci magatartás ügyében, attól megvonható legyen a működés.
Mi történt, amikor tegnapelőtt szavaztunk? Úgy leszavaztuk, mint a huzat, barátaim! Illetve leszavazták a kormánypárti képviselők Turi-Kovács Béla teljesen korrekt, nagyon szép, a Kisgazdapárt által is támogatott módosító javaslatát, amit mi úgyszintén támogattunk. Tehát van ám egy ilyen...
Itt van, most tárgyalgatjuk az úgynevezett biztosítóintézetekről szóló törvényt. Kit akarunk éppen most kilökni? Azokat a szakosított biztosítóegyesületeket, amelyek a mezőgazdaságban - éppen ezen a rossz jövedelemtermelő képességen, tőkeszegénységen - megpróbálnak magukon valamit segíteni. Nem baj! Tegyük ki őket! Működnek '93 óta, most már nem kell hogy dolgozzanak.
Tehát ezt a kettős szemléletet is meg kellene szüntetni akkor, amikor egy olyan országgyűlési határozatról beszélünk, amivel a mezőgazdasági bizottság teljes egységben, egyhangúlag próbálkozik a kormány irányába, hogy legyen szíves már, ha nem is odafigyelni a problémákra - mert az nagyon nagy kérés lenne -, legalább ne gátolja azokat az országgyűlési képviselői törekvéseket, amelyek abba az irányba hatnak, hogy egy olyan, valóban szétzilált mezőgazdasági struktúrában, mint a miénk, ahol is - erre Pásztohy képviselő úr már kitért - a feldolgozói, a termelői és a kereskedői szféra szétválik egymástól és más tőkeérdekeltségben van, legalább annál a termelői háttérnél, amelyhez közös kockázatvállalásra van szükség - ahogy ez az országgyűlési határozat is írja; és a terméktanácsok önszabályozó rendszerének az áttekintése -, ott legyen egy olyan, a pártoktól és a kormánytól is nagyjából független védelmi rendszer, ami hosszú távon azt a minimális biztonságot tudja szavatolni, hogy ezek a termelők életben maradhassanak. Nem többet, csak azt, hogy élhessenek!
Nos, úgy tűnik, hogy bár mi az országgyűlési határozattervezetben nem mondunk módszereket, a kormány sem nagyon gondolkodik azon, hogy milyen irányba terelje ezt a rendszert: csinálja-e az intervenciós alapot tovább, építsen-e tovább a terméktanácsi szabályozásra, adjon-e ehhez állami támogatást vagy sem; illetve milyen szankciórendszert építsen a másik oldalon azokkal szemben, akik képtelenek a tisztességes napi gazdálkodás követelményeinek megfelelni.
Szomorú vagyok. Nyilván támogatjuk, a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatja ezt az országgyűlési határozatot, hisz közösen fogalmaztuk meg.
(10.00)
De szomorú vagyok, mert úgy tűnik, hogy ha még a határidőt is betennénk, amit Pásztohy képviselő úr javasol, egyébként azzal is csak egyet lehet érteni, akkor sem érdekelne ez rajtunk kívül senkit. Vagyunk itt 24-en, 26-an, egypáran már a következő napirendi pontra készülnek, amely ugyancsak fontos egyébként, szomorú, hogy arra is csak ennyien kíváncsiak. A mezőgazdasági bizottság mint egy elfuserált lobbi, mert hallottam már ilyen kifejezéseket ránk, igen, ezek itt pampognak, elmondják a mondókájukat, megnyugszanak, csinálnak egy országgyűlési határozati javaslatot, amely el is lesz fogadva egyébként, mert meg fogja szavazni a Ház, és akkor betesszük az irattárba, ez is megvolt, kipipálhatjuk, az emberek százezrei pedig csak nézik, hogy: miből fogunk mi, testvérek, majd megélni ott, vidéken, ebben a nyomorult magyar mezőgazdaságban. Hát, amit mi itt el tudunk érni, abból ők bizony nem fognak tudni megélni!
Köszönöm szépen, tisztelt elnök asszony. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés