DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban nehéz egy ilyen szerteágazó kérdésről a részletes vita szabályai szerint beszélni, de én most mindjárt, mielőtt az elnök úr megint szól, az ajánlás 4. pontjához szeretnék még néhány megjegyzést tenni, annak ellenére, hogy az ebben foglalt javaslataink már szóba kerültek.

Mi azért tartjuk ezt a javaslatot, a 4. pontban foglaltakat fontosnak - ugyanúgy, mint a 69. pontban foglaltakat -, mert ebből is és jó néhány más javaslatunkból levezethető az a szándékunk, hogy szeretnénk következetesebbé tenni a javaslatot, hogy egyértelműen vállalja azt, hogy ösztönző és szélesebb körű szolgáltatásokkal kell csökkenteni az abortuszok számát és növelni a családok gyermekvállalási kedvét. És ezért is fogalmaztuk meg azt, hogy mi lenne az állam dolga - talán határozottabban és markánsabban, mint ahogy ez az eredeti szövegben szerepel -, mert ezekről a megfogalmazásokról azt tartjuk, úgy gondoljuk, hogy rendkívül puhára sikerültek, lényegében az államot komoly cselekvésre nem igazán ösztönzik, és megfogalmazásainkkal szeretnénk elérni, hogy az állam valóban tevőlegesen szerepet vállaljon és a jelenleginél jelentősebb költségvetési forrásokat is biztosítson a megjelölt célokhoz, mert igazán a mi felfogásunk szerint ez olvasható ki az Alkotmánybíróság határozatából.

Itt mindjárt rátérek az ajánlás 24. pontjára, amely nem szocialista javaslat, Csáky képviselő úr javaslata, és már többször szó esett a válsághelyzet kérdéséről, és azért tartom szükségesnek ezt szóba hozni, mert a mi számunkra a törvényjavaslatban szereplő fogalom elfogadható, és mi azt szeretnénk, ha a válsághelyzetnek a törvényjavaslatban szereplő megfogalmazása nem is változna meg. Tömörségében ez értelmezhető, a szociológusok is tudják értelmezni, a gyakorlatban is lehet ezt értelmezni, miközben a 24. pontban megfogalmazottak és az esetleg ennek kapcsán kialakuló kapcsolódó módosító indítvány mintegy mérlegelési lehetőséget is sugallna a családvédelmi szolgálatnak.

Ezért mi illő tisztelettel óvnánk az előterjesztőt is és képviselőtársainkat is attól, hogy erre az ingoványos talajra tévedjenek, mert az Alkotmánybíróság határozatából igenis kiolvasható az az út - ahogy Csáky képviselőtársam az előbb fogalmazott -, hogy a megfelelő serkentő intézkedésekkel, egyéb intézkedésekkel az állam teljesítheti az életvédelmi kötelezettségét anélkül, hogy, mondjuk, a válsághelyzetet jobban ki kellene bontani a törvényben, ne adj' isten, még példálódzó felsorolást is mellékelni.

Tehát én a magam részéről nem szeretném, ha támogatnánk az ajánlás 24. pontjában szereplő módosító indítványt. A Szocialista Párt ezt nem is fogja tudni támogatni, nem is fogadja el, mint ahogy nagyon nem szeretnénk azt sem, hogy az ajánlás 1. pontja szerint a családvédelmi szolgálat, tehát az a rendszer, amely tanácsadást végez, válsághelyzet esetén segítséget ad annak a feloldásában, a Szociális és Családügyi Minisztérium hatáskörébe kerülne.

(14.10)

Annál is inkább, mert ennek a tárcának sem gyakorlata, sem feltételrendszere nincsen ehhez a munkához. Most már arról nem is szeretnék szólni, hogy milyen zavarokat okozna egy párhuzamos intézményrendszernek a felállítása, hogy csak ilyen praktikus szempontokat említsek.

Tisztelt Országgyűlés! Béki Gabriella képviselőtársam már beszélt az ajánlás 35. és 38. pontjáról, amelyet szocialista képviselők neve is fémjelez, és amely javaslat lényegében a jelenlegi, a kérőlap aláírása utáni háromnapos moratóriumot áthelyezné az aláírás előtti szakaszba. Csak megerősítve azt, ami ezzel összefüggésben már elhangzott, azt mondanám, ez azt jelenti, hogy a három nap alatt a kérelmezőnek kétszer kellene találkoznia a védőnővel, ami a mi megítélésünk szerint indokolatlan lelki megterheléseket és többletköltségeket is okoz. Ezt nem tartjuk életszerűnek, nem tartjuk ebben a formában szerencsésnek, egyetértve természetesen azzal, hogy a tanácsadás nem jelenthet egyszeri megjelenést, de a tanácsadás esetleges további igénybevételéről már az érintettnek magának kell döntenie.

Ezért is azt javasoljuk szocialista képviselőtársaimmal együtt, hogy a 35. és 38. pont szerint a törvényjavaslatból az ezzel kapcsolatos megfogalmazások maradjanak el. Kérem képviselőtársaimat, hogy ezeket a javaslatokat mérlegeljék és támogassák.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu