DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Csáky András képviselőtársam egy részt idézett az Alkotmánybíróság határozatának indokolásából. Az Alkotmánybíróság valóban tesz kísérletet arra, hogy a válsághelyzetet definiálja, de végül is iránymutatást ad arra is, hogy az állam életvédelmi kötelezettségének egyéb utakon is eleget tehet, és az előterjesztő ezt a megoldást választotta - szerintem, szerintünk helyesen.

Amiért még szót kértem, az Ivanics képviselőtársam hozzászólása, amivel azért szeretnék vitatkozni, mert itt az ajánlás már sokat citált 4. pontjával összefüggésben, ha jól értem, ő azt mondotta, hogy egyetértene a markánsabban fogalmazott segítő intézkedésekkel, és azzal is, hogy többletszolgáltatások legyenek, de akkor szigorítani kell az abortuszt, mert így jönne létre az egyensúly. Nos, azért vitatkozom, mert meggyőződésem, hogy az abortuszok nagy száma elővigyázatlanság vagy tudatlanság miatt válik szükségessé. Éppen ahhoz is kell az állam beavatkozása, hogy az egészségkultúra színvonala javuljon. Ha pedig mégis szükség van abortuszra, akkor legális körülmények között kell elvégezni, és azt most már nem szeretném itt hosszan ragozni, hogy a szigorítás milyen következményekkel jár, és a társadalom amúgy is hátrányos helyzetben lévő rétegeit érintené. Nos, éppen ezért gondolom azt, hogy ez a fajta egyensúlyképzés legalábbis vitatható.

Tehát igenis ez a fajta szabályozás, ez a középutas magyar szabályozás megítélésem szerint jó, fönntartandó, ennél szigorúbb megoldás nem jó, nem szerencsés. Ehhez képest pedig az abortuszszám további csökkentéshez szükséges növelni a szolgáltatásokat, a támogatásokat.

Köszönöm. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu