GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel a képviselőtársaim, úgy gondolom, elég alaposan körüljárták a témát, mind elméleti, mind gyakorlati példákkal alátámasztották e kérdés súlyát, ezért nagyon röviden néhány kiegészítést tennék.

Az első az lenne, hogy a mezőgazdaság helyzetét én is úgy ítélem meg, mint társaim, rendkívül súlyos, és ebben a termelők azok, akik a legkiszolgáltatottabb kategóriába tartoznak. Azt gondolom, hogy az elmúlt tíz év legnagyobb és számunkra legszomorúbb tanulsága az volt, hogy Európa egyik vezető mezőgazdasági országából sikerült a középmezőnybe ledolgozni magunkat, és ha ez így megy tovább, akkor az alsó régiótól sem vagyunk túl messze. S az út végén, az EU-tárgyalások befejezésekor igazából mint agrárkérdésekről nem lesz miről tárgyalnunk, hiszen olyan jelentéktelen termelési nagyságrendet tudunk produkálni, amellyel nemhogy vetélytársai nem leszünk az ottani országoknak, hanem csak kiegészítői ennek a nagy piacnak.

Nagyon remélem, hogy a kormányzat is végiggondolja, és az elmúlt tíz év minden kormánya hibáinak a tanulságait elemezni fogja, és rájön arra, hogy ez az út számunkra járhatatlan. Egyetértek azzal a megfogalmazással is, hogy az a nagyon szűk közgazdasági szemlélet igen sokat árt nekünk, hogy a nemzeti össztermék egy bizonyos százalékában határozzák meg a mezőgazdaság súlyát és jelentőségét, és mondjuk, egy olyan alapvető kérdést nem vesznek figyelembe, hogy az ország javait, a vidék értékeit, ezt a nemzeti értéket, amely rendelkezésünkre áll, valakinek meg kell őrizni, valakinek rendben kell tartani, és ezt valakinek, az ország lakosságának finanszírozni és megfizetni kell. Tehát a vidéken élés, a vidéken dolgozás nem kizárólag gazdasági tevékenység, hanem, egy kicsit patetikusan szólva, a haza iránt érzett igen nagy felelősség, amikor egy kultúrországot akarunk megtartani és megőrizni mindannyiunk számára.

A másik kérdés, amiről beszélni szeretnék, az az, hogy volt egy interpellációm, amelyet Chikán Attila, akkori gazdasági miniszter úrhoz intéztem, végül Torgyán miniszter úr válaszolt rá. Akkor is nagy vita alakult ki a parlamentben, és az adott választ el sem fogadta a Ház. Akkor már jeleztem, hogy a feldolgozóiparban egy nagyon súlyos válság kezd kialakulni, amelynek a lényege szakmailag megközelítve a következő. Az állattartó és az állatot előállító mezőgazdasági termelő egész évben finanszírozza a növénytermesztést, ezután elteszi, gyakorlatilag közel egy évig tárolja és finanszírozza a terményét, több hónapig nevelve az állatot. Az ezért leadott értéket körülbelül egy-másfél hónap múlva kapja meg, sőt, ha egyáltalán megkapja, a legutóbbi példák alapján. Mindezek után a feldolgozók két-három hónapot várnak a pénzükre a nagy felvásárlóláncok oldaláról.

Magyarul, a termelő indít egy nagyon erős finanszírozást, amely átcsúszik a feldolgozó vállalatokhoz, és a végén lecsapódik a nagy bevásárlóközpontoknál. Arról nem beszélve, hogy az árra az ő mamut nagyságrendű vásárlásaik rendkívül rossz hatással vannak, azaz mesterségesen lent tartják a mezőgazdasági termékek árát. Erre egyetlenegy példa, hogy míg 0 vagy 1 százalékkal nőttek a mezőgazdasági felvásárlási árak az elmúlt évben, addig tudjuk, hogy az infláció 10 százalékkal, és ha hetente benzináremelés és gázolajár-emelés lesz, akkor el lehet képzelni azt, hogy a mezőgazdasági termelők milyen helyzetbe kerülnek a következő időszakban.

Tehát úgy gondolom, ezt a kérdést akkor tudjuk megoldani és szakmailag akkor tudunk benne érdemlegeset mondani, ha azt a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari szeletet, amelyben dolgozunk, összefüggéseiben vizsgáljuk meg. Ez az összefüggés az, hogy ugyanaz a távlati érdeke a tisztességes termelőnek, a tisztességes feldolgozónak és a tisztességes kereskedőnek, mert ha bármelyik kiesik e termékláncból, akkor az összes többi munkája is feleslegessé válik. Ebben a legkisebb sérülés a mamutláncokat érheti, hiszen ők az árut ma a világ bármely pontjáról hasonló értéken be tudják szerezni. De a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság jóvátehetetlen károkat tud elszenvedni ennek kapcsán.

A másik az etikai része ennek a kérdésnek természetesen. Jogosan kérdezik tőlünk, képviselőktől azok, akik tisztességesen dolgoztak, reggeltől késő estig nehéz fizikai munkát végezve, azért, hogy terméket állítsanak elő és a családjuk megélhetését biztosítsák, koldusként kell kérniük a pénzüket és tüntetniük azon feldolgozó vállalatok előtt, akik vagy nem tudnak - hiszen ilyen is van, és az előbbi logikai okfejtésből, azt hiszem, ez kiderült -, vagy pedig nem akarnak fizetni, hiszen másra fordították az állattartásból és az állatértékesítésből befolyó jövedelmüket.

(11.10)

Én is azt mondom, hogy ezen a területen lehet állami megoldásokat átmenetileg találni - mint a Mizo esetében ezt a kormányzat meg is tette, ez egy jó szándékú segítség volt -, de nem oldja meg igazából ezt a kérdést, hiszen ha most nagyon leegyszerűsítjük a kérdést, akkor a saját pénzükön megvették a saját adósságukat egy banki hitel formájában azok, akik egyszer már a terméküket eladták. Ez tehát segítség a túléléshez, az éhenhalás ellen a termelők esetében, de nem ez az igazi megoldás. Hanem egy olyan tisztességes légkört kell teremteni a termelés, a feldolgozás és a felvásárlás területén - én tudom, hogy itt ritkán esik szó olyanról, hogy etikai norma, de a világ rengeteg országában ez ma már működik -, amiben kormányzati vezérlettel a termelők, a feldolgozók és a kereskedők, a nagy piaci láncok leülnek, normális viszonyok között az alaprendet, az alaptisztességet megbeszélik egymás között - még egyszer mondom, külső segítséggel, kormányzati segítséggel -, s egy olyan etikai kódexet hoznak létre, ami mindenkire kötelező. Ez az esetek egy jelentős részében sokkal jobb megoldás, mint a törvényi szigorítás.

A mostani helyzetben természetesen szükséges a törvényi szigorítás. Én is úgy gondolom, hogy gazdasági oldalról a legfontosabb megoldás az, hogy csak azok foglalkozzanak termékfelvásárlással, akik megfelelő tőkeerővel rendelkeznek ezen a téren, azaz a kaució letétele, valamint olyan biztosíték - akár gazdasági erő vagy valamilyen vagyoni ingatlanok felmutatása - szükséges ahhoz, hogy valaki ilyesmivel foglalkozzon, ami megfelelő alapot nyújt arra, hogy veszély vagy egy késleltetett vagy egyáltalán nem fizetés esetén be lehessen hajtani a tartozást.

Úgy gondolom, hogy igazán felelősségteljes felvásárlók akkor lesznek ebben az országban, ha ők is felelősek lesznek személyi vagyonukkal és a vállalati vagyonukkal is vagy egyéb ingatlanukkal a fizetés kötelezettségéért. Úgy gondolom, hogy akkor lehet előrelépni ezen a téren.

Ez egy olyan napirend és téma volt - és szeretném elmondani mint agráros képviselő -, aminek nagyon örültem, hogy szinte minden pártból hozzászóló ugyanazon a véleményen volt. Azt hiszem, nagyon-nagyon ritka alkalom, hogy egy ilyen előterjesztés az Országházban elhangzik. Én minden kollégámnak, akik más pártok részéről agrárosként elmondták a véleményüket, azt szeretném javasolni és egyben kérni is, hogy bizony, a pártérdekeken felül ezekben a nagyon fontos agrárkérdésekben próbáljunk meg együtt dolgozni, mert úgy tűnik tíz év hosszú tapasztalata után, hogy az agrárkérdések igazából csak azoknak fontosak, akik ott élnek, ebből élnek, és a szívük szerint kezelik ezt a kérdést.

Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu