IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Továbbmennék egy ponttal, az 5. pontnál kezdeném, amely az állam feladatait sorolja. Egy a) pontot javasolok itt beiktatni, elsősorban azért, mert a preambulum nem volt megnyitva a törvénymódosítás során, de úgy érzem, hogy nagyon is illik ide, amely így szól, hogy "a szolidaritási elvre építve biztosítja a magzatot hordozó nő számára, hogy megkülönböztetett és kiemelt bánásmódban részesüljön a társadalom fennmaradása, az emberi lét továbbvitele, a magzati élet feltétlen tisztelete és megóvása érdekében".
Úgy gondolom, egy olyan megfogalmazás ez, amely a jelenlegi nézőpontoktól függetlenül elfogadható, érdemileg nem befolyásolja a magzatelhajtás vagy az abortusz szabályozását, tehát az érdemi beavatkozást nem módosítja. Viszont - ami az Alkotmánybíróság ítéletének a szelleméből is következik, hogy meghatározza a társadalom felelősségének az irányát, hogy mi milyen irányba mozduljunk el -, ha magzatvédelmi törvényről beszélünk, és megpróbáljuk kiegyensúlyozni, hogy miről is szól jelen pillanatban a törvény, a törvény egésze jóformán a magzat elvételéről szól, nem a magzat védelméről, ezért a kiegyensúlyozás érdekében a társadalmi alapértékeket ide mindenképpen be kell emelni, és kinyilvánítani, hogy az államnak igenis érték a megfogant élet, az élet pártján áll, és ennek az életnek a hordozóját kell elsősorban támogatni ahhoz, hogy az az egészséges egyensúly helyreálljon, ami egy nemzet, az emberiség megmaradását is jelenthesse.
Úgy érzem, nagyon lényeges dolog, hogy ebben konszenzusra jussunk, és engem személy szerint is nagy örömmel tölt el az, hogy ennek a kifejtése során az emberi jogi bizottság a támogatásáról biztosította ezt a javaslatot. Kérem az Egészségügyi Minisztérium jelenlevő képviselőjét is, tolmácsolja a miniszter úrnak, a kormánynak is, hogy ezt a megfogalmazást építsük be a törvénybe, mert úgy érzem, a magyar lakosság igényli azt, hogy világosan fogalmazzunk ebben a törvényben, hogy miről van szó, a magzatot kívánjuk védeni, nem az abortusz különböző formáit akarjuk legalizálni a törvény alapvető szellemével szemben.
Ehhez kapcsolódnak az előbbi vita során már kifejtett állami támogatások, amelyet az MSZP-s képviselők a 4. pontban fogalmaztak meg, ahol én kifogásoltam a biztosítás kérdését, hogy ezt etikai értelemben nem teszik kellő jogalappal. Most ezt megvilágítanám egy egyensúlyi kérdésben, nevezetesen úgy, hogy maximálisan mellette volnék és követelném, hogy biztosítsa az állam ezeket a feltételeket akkor, ha az abortuszt sokkal határozottabban tiltaná. Tehát úgy gondolom, a szubszidiaritás megköveteli ebben a kérdésben azt az egyensúlyt, hogy ha ilyen szabadon engedjük, hogy az abortuszt a nő mérlegelés nélkül kérhesse, tehát gyakorlatilag az önrendelkezése maximálisan érvényben maradjon a magzat kárára, és a társadalom további épülése ellenére a nő szándéka érvényesüljön, akkor nem jogos egy teljes támogatási kör biztosítása. Tehát úgy gondolom, a szubszidiaritás akkor működik, ha ehhez az egyén is és a társadalom is kölcsönösen megteszi azokat a lépéseket, amelyek szükségesek a harmonikus együttműködéshez.
Jelen esetben így ez nem áll fönn. Szeretném, ha elmozdulnánk abba az irányba, hogy a társadalom mintegy jóléti társadalomként tudná garantálni azt... - és meggyőződésem, hogy ebben az országban ma is jelen van ez a szituáció, hogy nem kell egyetlenegy megszületendő gyermeknek éhezni és nélkülözni, mert ez a társadalom igenis jelenleg is van és tíz éve is volt olyan erős, hogy minden megszületendő gyermeket föl tudjon nevelni és minden megfogant élet a világra jöhessen. Igenis, van ennyi erő ebben a magyar társadalomban, és ebben az esetben kimondhatnánk, hogy biztosítjuk ezeket a feltételeket, de akkor viszont az abortuszt lényegesen, határozottabban korlátozni kellene.
A 9. pont egy visszavont javaslat, de annyit szeretnék megemlíteni ehhez, hogy itt egy komoly élettani kérdést kellene tisztázni, és tudom, hogy ez az állandóan változó orvostudomány esetében nem egyszerű dolog. Ez az esemény utáni tabletta kérdése, hogy mikor van egy ilyen spontán abortálás elősegítése vagy mikor nincs. Úgy érzem, nem kerülhetjük el, hogy ezzel is foglalkozzunk, és orvosetikai szempontból világos álláspontok jöjjenek létre.
(14.20)
Volt a javaslataim között olyan javaslat is, amely azt indítványozta, hogy bünteti azt a személyt, aki magzatával együtt az egészséges nőt művi terhességmegszakításra bátorítja, közvetett vagy közvetlen eszközökkel kényszeríti. Úgy gondolom, elfogadom az előterjesztő javaslatát, talán nem ebben a törvényben kell ezt szabályozni, de mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Ezt javaslom jogász kollégáim részére, vizsgálják meg, hogy a Btk.-ban hogyan és mint lehet és ildomos ezt szabályozni.
Végezetül szeretném még egy módosító javaslatomra fölhívni a figyelmet. A 45. ponthoz szeretnék egyetlen megjegyzést fűzni, ezt Kósáné Kovács Magda és Láyer József képviselőtársaim nyújtották be. Az adatvédelmi biztos meghallgatása során is fölmerült ez a kérdés, hogy a tanácsadás során a titkosságot hogyan lehet biztosítani. Úgy látom, hogy kapcsolódó módosító javaslatokkal orvosolható lesz ez a gond. Valóban, a névtelenséget és az adatok védelmét, a személyes adatok védelmét itt mindenképpen maradéktalanul kell biztosítani. Remélem, hogy ez eredményesen, mindenkinek a megelégedésére megoldódik.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés