IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Úgy gondolom, hogy nem egyik állításból a másik állítás következtetése itt a lényeg, hanem a végcél. A végcél az, amely az emberiség történetében egészen a XX. századig, sőt, mondhatnánk azt, hogy a XXI. század második feléig ezt a kérdést egyértelműen tiltotta. Egyszerűen nem volt olyan kultúrtársadalom, amely elismerte volna ehhez a jogát az embernek, hogy a megfogant életet legálisan elpusztítsa. Tehát úgy érzem, hogy ehhez az alapvető emberi értékhez, az életnek ehhez a tiszteletéhez vissza kell térni a társadalomnak. Nyilvánvaló, egyértelmű, különben az ember meghasonlik önmagával, ha az életet a fogantatásától nem tiszteli; nem tiszteli ezen keresztül az életet hordozó nőt sem. Tehát ha nem tudunk ezen az úton pozitív irányba menni, akkor - úgy érzem - hiába a gazdagodás és hiába mindenféle más etikai megközelítés, mert válsághelyzet és nehéz szituáció az élet számtalan területén föllelhető, és számtalan olyan szenvedés van, amely ennek többszöröse, vagy ehhez nem is mérhető; vagy ez ahhoz nem mérhető.

Tehát ezekkel a kérdésekkel nem lehet fölmentést kapni erről a dologról, itt az életről van szó, az élet lényegéről, hogy tiszteljük és tiszteljük-e tovább az élet továbbadását, hogy szeretnénk-e ebben egy tiszta helyzetet teremteni. Úgy érzem, hogy erre törekednünk kell, és ha valaki itt egy olyan statikus állapotot szeretne létrehozni, hogy ez mindig fönnmaradjon, hogy eldobáljuk a születendő életeket, akkor nem tudunk előremenni.

(14.30)

Forrás: parlament.hu