DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetlen kormány sem kritizálható, amikor strukturális átalakítást végez a kormányban azért, hogy számára igen fontosnak tartott ügyekre nagyobb, illetve más természetű figyelem jusson. Helyes az is, ha az átalakítást azért végzi, hogy egy terület hatékonyabban, eredményesebben működjön, mint azelőtt. Az is rendben van, ha ehhez törvényeket és más jogszabályokat módosít, hiszen ez ezzel jár.
Azonban nem helyes, ha mindezt úgy teszi, hogy nem gondolja végig nyugodtan, aprólékosan, miként jut el a kitűzött célig. Sokszor tapasztaljuk, hogy az elérendő cél megfogalmazásában és kommunikálásában a Miniszterelnöki Hivatal és a kormány profi, a szükséges törvényjavaslatok elkészítésében azonban sokszor el kell marasztalni azok előterjesztőit, annak ellenére, hogy nemigen volt még olyan kormánya az országnak, amelyben ennyi jogász lett volna.
Emlékezzünk csak az utóbbi két esztendő jogalkotásának olyan szörnyszülötteire, mint például a miniszteri felelősségtől a dajkaterhességig tartó több, össze nem függő törvény egy törvényben történő módosítása, vagy a kamarai törvényre, ahol már azt sem lehetett a végén tudni, hogy melyik változat a hivatalos, a kormányálláspontot tartalmazó utolsó verzió vajon melyik.
A tisztelt Ház sokszor igyekszik pártállástól függetlenül életképesebbre formálni a javaslatokat, sajnos ez eddig kevés sikerrel járt. A T/2804. számú törvényjavaslat - és csak erről kívánok beszélni - sajnos ismét a fentiek sorába tartozik. Eddig egyelőre két változatban láttuk, kíváncsian várjuk, lesz-e módosító csomag formájában megjelenő harmadik, ahogy ez általában lenni szokott.
Sokat hallani arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban rohammunkában készülő javaslatok tárcaközi egyeztetés nélkül kerülnek a képviselők elé. Ezt ugyan állandóan cáfolják, azonban mégis lehet benne valami; nemcsak azért, mert számos minisztériumi tisztviselő mondja, hanem a tartalma is erről árulkodik. Erről a javaslatról is az a hír járja, hogy sem a KHVM, sem az IM nem látta. Ha ez igaz, az előterjesztő törvényt sértett, ha nem igaz, az IM felelőssége a nagyobb. Ugyanis az IM feladata rámutatni arra, hogy a javaslat 2. §-a kétharmados döntést igényel, és hogy a 4. § sérti a jogbiztonságot, hogy a javaslat számos új joghézagot teremt, és más törvényekkel kollízióban van, azaz ütközik azokkal.
A koncepció hiányát jelzi, hogy miközben a 2. és a 3. §-ok bizonyos törvények szabályait módosítják, a 4. § általában írja, hogy mindenütt, ahol eddig hírközléssel kapcsolatos feladattal összefüggésben Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumot vagy minisztert írt a törvény vagy törvényerejű rendelet, ott ezután Miniszterelnöki Hivatalt, illetőleg a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert kell érteni.
Visszatérve a koncepció hiányára: vagy soroljon fel a törvény minden olyan törvényt és paragrafust, amelyet módosítani kell a hatáskör-átrendezés miatt, vagy elégedjen meg a 4. §-sal. E keveredés ugyanis azt eredményezi, hogy például az ártörvény módosításának elmaradása hontalanná teszi az ármegállapítási hatáskört, a privatizációs törvény módosítása elégtelen, mivel nem rendezi, hogy például a Matáv aranyrészvénye miért maradt a korábbi gazdánál, holott az ágazatot már nem ő irányítja.
A javaslat 3. §-ában ugyanis nem elég a mellékletet módosítani, hiszen az visszautal a privatizációs törvény 7. §-ára, és így aztán máris kész a káosz.
(10.50)
Ez pedig a jogbiztonság sérelmét jelenti, amelynek gyógyszerét az Alkotmánybíróság igen pontosan határozza meg a 26/1992. számú AB-határozatában, mondván: "A világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon."
Ez a javaslat, tisztelt képviselőtársaim, sajnos nem egészen ilyen. Nem rendezi a javaslat a kormánybiztos feladat- és hatáskörét, holott a jogállását az alkotmány 39. § (2) bekezdéséből kiindulva törvényben kell szabályozni. A törvényi szabályozás indoka egyébként az, hogy a kormánybiztos egy ágazat irányítója lesz, aki így például nem számol be az Országgyűlésnek.
Elfogadhatatlan, hogy egy, a kormány által kiemelt jelentőségűnek minősített ágazat irányítója közvetett módon, minisztere vagy államtitkára útján legyen csak beszámoltatható. Az már csak hab a tortán, és nem is merjük feltételezni, hogy a kormány egyenes szándékáról van-e szó, ami az 5. §-ban olvasható, miszerint: "A Miniszterelnöki Hivatal minisztere a hírközlési tevékenységgel kapcsolatos jogköreit - az át nem ruházhatók kivételével - a kormány által kijelölt személy útján gyakorolja." Ki ez a személy? Milyen személy? Egy kicsit sarkítva: ez lehet akár a sarki fűszeres is.
Tisztelt Országgyűlés! Ez komolytalan, és nem méltó a törvényhozás Házához. Nem folytatom a sort, pedig még csak az 5. §-nál tartok. Ismétlem: semmi kifogásunk a kormányzati feladatok strukturális átalakítása ellen. Minden kormány szíve joga úgy szerveznie kormányát, ahogy jónak látja, de tiszteletben kell tartania a hatályban lévő törvényeket, és csak azok keretei között vagy azok hiánytalan átalakításával teheti ezt meg.
A javaslat véleményünk szerint koncepcionálisan elhibázott; egy jó szándék megvalósítására így alkalmatlan, teljes átdolgozást igényel. Ezért arra kérjük az előterjesztőt, hogy a javaslatot alapos átdolgozásra kérje vissza.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés