DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról szóló törvényjavaslat lényegében két, egymással is összefüggő területet érint.
Az első fejezet a távközlési, informatikai ágazat irányításának a Miniszterelnöki Hivatalhoz történő áthelyezéséről rendelkezik. Az elmúlt évtizedek és az elkövetkező évtizedek is az informatika hihetetlen mértékű fejlődését eredményezték és fogják eredményezni. Életünk minden területét érinti az informatika, melyen belül a telefónia területén az elmúlt években sikerült az európai élvonalhoz történő felzárkózásunk. Az internet területén azonban még vannak tennivalóink. Sokan vannak, akik szkeptikusak az információközlés e formájával szemben, azonban tudomásul kell vennünk, hogy a körülöttünk lévő világ fejlődése megkívánja, hogy kiemelten foglalkozzunk ezzel a területtel is.
Az informatikának egyre komolyabb szerepe kell hogy legyen a foglalkoztatási és munkaügyi szakterületen is. Az előttünk fekvő törvényjavaslat második fejezete az ezeket a területeket érintő irányítási változással foglalkozik.
Tisztelt Ház! A koalíciós kormány programjában kiemelt szerepet szán a munkahelyteremtésnek. A program "a gazdasági növekedés motorjának, a jólét növekedése első számú feltételének tekinti a munkahelyteremtést". A T/2804. számú törvényjavaslatnak a foglalkoztatási törvénnyel kapcsolatos rendelkezései tulajdonképpen egy két évvel korábban megkezdett átalakítási folyamat lezárását jelentik.
A kormány - felismerve azt, hogy a gazdaság fejlesztése előnyösen befolyásolja a foglalkoztatási helyzet alakulását - a foglalkoztatáspolitika elvi megalapozásával kapcsolatos feladatokat a Gazdasági Minisztériumhoz telepítette. Az elmúlt két év igazolta e döntés helyességét. A közelmúltban bekövetkezett gazdasági növekedés azonban új lehetőségeket teremtett a munkanélküliek gazdaságba történő bevonásának területén. Ez a munkanélküliségnek nem a szociális szempontú, hanem gazdasági, foglalkoztatási szempontú kezelését teszi szükségessé. Ez csak úgy lehet eredményes, ha a gazdasági stratégiával, valamint munkaerő-piaci politikával kapcsolatos cél-, eszköz- és intézményrendszerrel összefüggő feladatok ellátása egy kézben összpontosul. Ezért módosítja a törvényjavaslat a foglalkoztatási törvényt úgy, hogy a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos intézmények irányítása, a Munkaerő-piaci Alap kezelése, valamint a munkanélküliséggel kapcsolatos jogi szabályozás előkészítése a Gazdasági Minisztériumhoz kerüljön.
A törvényjavaslat azonban figyelemmel van a munkanélküliek azon körére, akikkel kapcsolatos kormányzati tevékenység során nem mellőzhető bizonyos szociális szemléletmód sem. Ezért a törvényjavaslat a megváltozott munkaképességű munkanélküliekkel kapcsolatos szabályozást, valamint a Munkaerő-piaci Alap rehabilitációs alaprészének felhasználását továbbra is a Szociális és Családügyi Minisztérium feladataként fogalmazza meg.
Összességében - tekintettel az elmondottakra - a Magyar Demokrata Fórum természetesen támogatni fogja a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés