DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Nem is fogom kihasználni a két percet. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer szeretném fölhívni a figyelmet, hogy nem az önkormányzatok finanszírozásáról vitatkozunk, és arra, hogy Szabó Zoltán képviselőtársam nem biztos, hogy pontosan említette az önkormányzatok anyagi támogatásának reálérték-csökkenését és növekedését évekre lebontva.

Azt ünnepeljük, és arról szól ez a történet, hogy Magyarországon tíz éve demokrácia van, és ennek az egyik fémjelzője az önkormányzati rendszer, a magyar önkormányzatiság, amely megállta a helyét. Köszönet azoknak, akik ezen a területen dolgoztak.

A hét országos önkormányzati szövetség, amely pártállástól függetlenül egyértelműen támogatja ezt a határozati javaslatot, sőt kérte, hogy próbáljunk meg ebbe az irányba lobbizni, nagy tisztelettel köszöni meg mindazoknak, akik támogatják majd ennek a határozati javaslatnak az elfogadását.

(21.10)

Kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt fontolják meg, mert ennek a határozatnak ez a lényege, és nem más. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jó, helyes! - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu