DR. HOMOKI JÁNOS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azt, hogy a miniszter hazudott-e, készített-e listát vagy nem, azt majd a bíróság eldönti; elsőfokú ítélet van, másodfokú még nincs. Tehát azt sem mondhatjuk, hogy igen vagy nem, ez majd később ki fog derülni.
Az ön kérdését illetően a címben foglalt kérdésre az a válaszom, hogy a Magyar Köztársaság bírósága előtt mint minden magyar állampolgár, úgy a katona is igazmondásra kötelezett. Erre egyébként a bíróság figyelmezteti is a tanút. A baj azonban az, képviselő úr, hogy a Honvéd Vezérkar ezredese olyan információkat tett közzé, amelyek titkosak, katonai titkot képeznek. Nem hazudnia kellett tehát az ezredes úrnak, akiről itt a képviselő úr beszél, hanem a számára is egyértelműen kötelező 1996. évi XLIII. törvényt, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény 69. §-át kellett volna betartania, amely egyértelműen kimondja, hogy a hivatásos állomány tagja szolgálatteljesítés során köteles végrehajtani az elöljáró parancsát, a felettes rendelkezését.
A titokvédelem pedig, tekintve, hogy az adott okmány titkos minősítésű volt, egyértelműen vonatkozik a katonára is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés