DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálatos tényként kell megállapítani, hogy hazánkban a társadalom gazdasági szempontokból két egymástól igen távoli részre szakadt. Vannak az úgynevezett nyerők, a vagyonosok, és vannak azok, akik az állítólagos rendszerváltás vesztesei.
Akkor, amikor a kormánynak jogalkalmazási kötelezettsége van a magyar alkotmány szerint, és akkor, amikor a hatályos törvényeink lehetővé teszik a vagyonok adózott és legális forrásból származó eredetének jogszerű vizsgálatát, nem tudok egyetérteni azzal az általánosságban hangoztatott aggállyal, kifogással, hogy sajnos nincs lehetőség, nincs jogilag biztosított lehetőség arra, hogy azoknál, akik kiugró gazdasági előnyszerzési helyzetekbe jutottak, a kormány ne érvényesítse azokat a jogszabályokat, amelyek egyértelműen tisztázhatnák a vagyonok eredetét ebből a szempontból.
A lényeg, ami ennek a törvényhelynek az alkalmazásával kapcsolatban zsinórmértéket jelenthet, addig, ameddig az összes egyéb jogszabály a bizonyítási terhet a nyomozó vagy tényfeltáró hatóságra terheli, az általam az interpellációm címében megnevezett jogszabály megfordítja a bizonyítási terhet, és kimentési lehetőséget biztosít a vagyon urának arra nézve, hogy bebizonyítsa, a vagyona legális, és még egyszer hangsúlyozom, adózott forrásból származik. Akkor, amikor sajnálatos körülmények között igen széles a létminimum közelében élők tábora, a sokgyermekesek, a nyugdíjasok nehéz helyzetben vannak, ugyanakkor egyesek hivalkodó villacsodáknak az urai, nem látom be annak a lehetőségét, hogy a kormányzat, a pénzügyi hatóság ne érvényesítse azokat a törvényes lehetőségeket, amelyek az alkotmány szerint rendelkezésükre állnak.
(14.20)
Kérem államtitkár úr válaszát arra nézve, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kívánja-e a kormány érvényesíteni ezt a törvényhelyet. (Taps a Független Kisgazdapárt és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés