GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnöknő. Tisztelt Ház! Képviselőnő! Köszönöm szépen a kérdést, örülök, hogy beszélhetek a kormány energiatakarékossági elképzeléseiről. Nyilván ön előtt is ismert, hogy egy tavaly októberi kormányhatározat döntött az energiatakarékossági programról, amely egy hosszú program, 2010-ig terjedő tartalommal határozta meg a kormány ezen a területen a feladatainkat.

Ennek ellenére már idén elindítottuk a takarékossági programot. Az idei év egy kísérleti év. Úgy látom, hogy a kísérlet tulajdonképpen nagyon is jól sikerült, hiszen óriási érdeklődés volt az általunk meghirdetett támogatás iránt. Ennek nyilván több összetevője volt. Egyrészt nagyon nagy összegű, a beruházási érték 30 százalékának megfelelő, vissza nem térítendő támogatást nyújtottunk. Másrészt pedig tapasztalható, hogy a lakosság életszínvonalának növekedése, a reálbérek növekedése ma már egyre több család számára teszi megengedhetővé, hogy beruházzanak az energiatakarékosság területén.

Az idei évben szeretnénk támogatni a napkollektorok, napelemek felszerelését is, és általában a megújuló energiaforrások felhasználására vonatkozóan szeretnénk támogatási programokat kiírni. Az idei évben a Gazdasági Minisztérium még a gazdasági célelőirányzatból kíván energiatakarékossági programot megvalósítani, és a Környezetvédelmi Minisztériummal együtt fogunk indítani egy közös programot még ugyanebben az évben. Természetesen, mivel a program hosszú távú, 2010-ig szól, ezért a jövő évben ezt szeretnénk továbbfejleszteni. Reméljük, hogy az e program kiszélesítésére vonatkozó feltételeket az Országgyűlés számunkra biztosítani fogja.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu