DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felvetett kérdésekre azok elhangzásának sorrendjében kívánok válaszolni. Ön már hosszú ideje képviselője a tisztelt Háznak, ezért pontosan tudja, hogy a módosító indítványok indokolása nem része a kormány által előterjesztett törvényjavaslat indokolásának. A kifogásolt szakasz egy képviselői módosító indítvány alapján került az elfogadott törvénybe. Azt csak megjegyezni szeretném, hogy az SZDSZ-frakció egyöntetűen megszavazta a módosító javaslatot, bár ön nem vett részt ebben a szavazásban.
A második: nem tartom helytállónak azt a kijelentését, miszerint a képviselők indokolás hiányában nem tudhatták, hogy miről szavaznak, hiszen a már előbb említett módosító javaslat indokolása egyértelműen tartalmazza a javaslat célját és várható hatását.
A harmadik pont pedig: a Házszabály szigorú időkorlátja nem teszi számomra lehetővé, hogy egy elfogadott törvény indokolását az interpellációban adott válaszomban elmondjam. A T/1085/8. számon benyújtott és az SZDSZ-frakció által is egyöntetűen megszavazott, támogatott módosító indítvány indokolása ezt írásban tartalmazza. Bízom abban, hogy nincs olyan oka, ami miatt nem fogadná el a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés