NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valahol, a lelkem mélyén megértem Juhász képviselőtársam maximalizmusát, hiszen az ember aktív életének derekán vagy még inkább abban a korban, amiben ő van - szerencsésen fiatalabb, mint én -, az oroszlánt akarja magához ölelni, és mindenből a maximumot és a tökéletest keresi, de azt gondolom, hogy ebben a konkrét esetben nem várható el, hogy ebben a stádiumban az égegyadta világon minden szálára, betűre, darabra ki legyen dolgozva.
Hiszen ez egy - magunk is tudjuk - tízéves átalakítási program. Ebből valamennyi nyilván készen van, valamennyi előkészítés alatt áll, de kötve hiszem, hogy akármeddig tárgyalnánk is, reális lenne az az elvárás, hogy nekünk itt most mindent a legapróbb részletekig be tudjon mutatni a Honvédelmi Minisztérium. Elég, ha csak egy példát mondok: itt van ez a sokat emlegetett, ominózus integráció kérdése.
Addig, ameddig az integráció tényleges folyamata le nem zajlik, amiben biztos vagyok, hogy menet közben is lehetnek kisebb korrekciók - ilyen az élet -, addig erről részletekbe menő leírást, elképzelést most még nem lehet letenni - nekem meggyőződésem. Ami pedig a honvédség szervezetének, fegyverzetének, állománytábláinak - sorolhatnám napestig vagy hajnalig, hogy mi mindennek kész kéne lenni, de alig hiszem, hogy ez reális és elvárható követelmény a Honvédelmi Minisztériummal szemben, hogy ezt nekünk most itt letegye.
Az egész ügynek az ad sürgető fontosságot, hogy ha azt akarjuk, hogy ebből belátható időn belül tényleg legyen valami, akkor végre kezdhessük már ezt el. (Dr. Homoki János bólint. - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Bólogat az államtitkár úr, úgyhogy gondolom, így igaz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés