TÓTH ANDRÁS (MSZP - országos lista): Köszönöm szépen. Salamon László képviselő úrtól nagyjából ezt a választ vártam, hiszen ezt kifejtette az ügyrendi bizottság ülésén. Mégis azért kérte az MSZP képviselőcsoportja ennek a javaslatnak a tisztelt Ház elé hozását, hogy szembesüljünk azzal, hogy ez adott esetben csak az ügyrendi bizottság kormánypárti többségének a javaslata-e, avagy emögött valóban teljes körű kormánypárti támogatás van.

Abban az esetben, ha lenne Salamon László képviselő úrnak vagy az ügyrendi bizottságnak olyan javaslata, amely ezt a ki nem bontott harmadik típusú megoldást tartalmazná, én természetesen el tudnám fogadni, hogy ezen gondolkodjunk, de ilyen nincs. Ez hivatkozási alapként persze rendre elhangzik, és rendre elhangzik az is, hogy valamifajta kommunikációs indíttatású javaslatokkal bombázzuk a tisztelt Házat. Én ugyanakkor tiszta lelkiismerettel közlöm önökkel, nem erről van szó, egy két éve húzódó áldatlan és méltatlan állapot megszüntetésére irányuló törekvés, szándék kifejezéséről van szó.

Természetesen önök vannak többségben, leszavazhatják ezt a javaslatot. A magunk részéről nem adjuk fel azt a küzdelmet, amelyet ebben az ügyben a Házszabály normális módosításának eléréséért tűztünk ki magunk elé, és azt szeretnénk, ha ebben a kormánypárti többség is partnerré válna. Remélem, hogy a nyári szünetben erre mód nyílik, és ez a szándék nemcsak verbálisan, hanem tettekben is megnyilvánul.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu