DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! A magzatvédelmi törvény kapcsán a tisztelt Ház belebonyolódott népesedési helyzetünk kérdésébe is, pedig népesedési válságunk nem az abortuszprobléma része, hanem éppen fordítva áll a helyzet. Azért kértem most szót, hogy a Ház színe elé hozzam - és nem kapcsolt áruként - az ország lakosságának fogyását mint alapkérdést.

Magyarország lakosságának termékenységi adatai 1876-tal kezdődően rendelkezésre állnak, és ezek szerint a születési arányok folyamatosan csökkennek. Ezzel magyarázható az a különben büszkeségre okot adó tény, hogy már 1912-ben elkezdtek családi pótlékot folyósítani az Osztrák-Magyar Monarchiában. Azóta több hullámban is próbálkoztak az ország vezetői népesedéspolitikai intézkedésekkel, de a csökkenés gyorsuló tendenciát mutat. Ezt a tényt ugyan a puha diktatúra időszakában megkísérelték következetesen elfedni, például azzal, hogy rendszeresen olyan előrebecsléseket kaptunk, amelyek mindig kedvezőbbnek bizonyultak a valóságnál. Sőt, a születésszám 1974 és '76 közötti enyhe gyarapodását, pontosabban azt, hogy a Ratkó-korszak születéstöbbletének érett korba jutó női ekkortájt szültek, demográfiai robbanásnak írták le - ez volt az az időszak, amikor az újszülöttek száma utoljára volt képes ellensúlyozni a fogyást -, de már az ő lányaik 1993 és '96 között számuknál sokkal kevesebben váltak anyává. Ezt a folyamatot gyorsították fel az 1995. év megszorító intézkedései.

A probléma lényege a társadalmi közszellem megromlása, amely odáig terjed, hogy a gyermekvállalás szükségességét megkérdőjelezi, és azt magánügynek minősíti. Ennek megfelelően olyan helyzet alakult ki, amelyben - ahogy a szociológia fogalmaz - a gyermekvállalás egyenlő a szegénység vállalásával.

Amikor globalizálódó világunk tudásalapú társadalmáról beszélünk, akkor érezni kellene a szakadékot a gazdasági felemelkedésre vonatkozó terveink és aközött, hogy a kiművelt emberfő egyre nagyobb hiánnyá válik. Ezért kell erősíteni a megindult családvédelmi intézkedéseket. A társadalom érdekében folytatott legértékesebb tevékenység, vagyis a gyermeknevelés költségeit teljes egészében adómentessé kell tenni. Az ebben az irányban tett következő lépés lehet a több gyermeket nevelő családok adóterheinek erőteljes mérséklése, beleértve akár a negatív adó lehetőségét is. A munkásélet mintáját nyújtó szülők anyagi elismerése az értékrend helyreállításában is képes közreműködni, hiszen a gyermeknevelés megérdemel egy olyan kitüntetett adózási bánásmódot, mint amilyen például az értékpapírokba történő beruházás esetén áll fenn. Jó elgondolásnak tartom azt a Baranyi Károlytól származó javaslatot, amely szerint a felnevelt gyermekek jövedelemadójának bizonyos százaléka automatikusan növelné a szülők jövedelmét vagy nyugdíját, mert ennek az intézkedésnek az üzenete erőteljes és hosszú távú lenne, és végre egyúttal a társadalmi összetartozást erősítő is.

Végül pedig nem megkerülhető a bevándorlás kérdése sem. Tóth Pál Péter tanulmányából a sajtó épp azt emelte ki, amit nem mondott, hiszen nyilvánvaló, hogy csupán bevándorlók fogadásával nem lehet megállítani a hanyatlást. Az azonban sürgető szükség, hogy egész nemzetpolitikánkat át kell gondolnunk a népesedési helyzet fényében. Sohasem vitattuk végig, hogy mennyire és kikre vonatkozólag igaz az az elv, hogy a határon túli magyarságot a szülőföldjén kell megtartanunk. Nem nyilvánvaló, hogy ez következetesen vonatkozik-e minden szórványra is vagy a tömeges asszimilációnak kitett moldvai csángókra például. Nem elfogadható ugyanakkor, hogy ez az elv, a határon túl, a szülőföldön való megtartás elve a mindennapokban a határon túlról hozzánk menekülő magyarok kiutasítását, másodrendű országlakossá lefokozását eredményezi gyakorta, akikkel hazai szerveink mint idegenekkel foglalkoznak, akiknek a honosítása a hatóságok megítélésétől függ és nem kizárólag törvény szabta előírásoktól.

(13.30)

De egyébként is, az EU-integráció küszöbén ki kellene alakítanunk a bevándorlással kapcsolatos nemzetpolitikát, és abból levezetni a hatósági intézkedések rendszerét, csak ezután kezdhetjük meg az egyeztetést az EU-követelményekkel, úgy, ahogy azt az északi útlevélunió országai tették.

A külhoni magyarokkal sem rendeztük tehát dolgainkat, még kevésbé látom a tervezettséget a nem magyar anyanyelvűek bevándorlásánál, mert biztos, hogy jönnek és jönni fognak, de az a magyar politika feladata, hogy irányelveket adjon ennek a folyamatnak.

Tisztelt Ház! Felszólalásom címe "Népesedési válságunk" volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, kimondhatom: népesedési helyzetünk nem csupán válság, hanem katasztrófa; ahogy a Le Monde cikke jellemzi (Az elnök ismét csenget.): a megtizedelt Magyarországról van szó. Cselekednünk kell - ehhez kívántam néhány gondolatot adni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból. - Dr. Szűrös Mátyás tapsol.)

Forrás: parlament.hu