DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar gazdaság helyzete stabil. A pénzügyi egyensúlyt már nem veszélyezteti növekvő államadósság, csökkenő GDP. Nem rendítette meg az árvíz, a belvíz és túléltük a koszovói válságot.

A javuló közgazdasági mutatók mellett elvárható, hogy az egészségügyre is jusson a megtermelt többletforrásokból. Jó lenne, ha az ágazati miniszter büszkén jelenthetné: az egészségügyre fordított források is elérték az 1989-es szintet. Ám ha őszinte szóra bírhatnánk, a miniszter úrnak így kellene kezdenie Semmelweis-napi ünnepi beszédét: "Hölgyeim és Uraim! 1999-ben a költségvetési egyensúly megtartásához az egészségügy újabb 20 milliárd forinttal járult hozzá, mert az ágazatból 20 milliárd forintot vontunk ki a tervezetthez képest." És így folytatná: "Megígértük a közpénzek elszivárgásának megakadályozását, de erőnkből csak a társadalombiztosítás önkormányzatainak felszámolására futotta. És megígértük az egészségmegőrzés programját, hozzá jövedéki adókból való finanszírozást, de csak a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet felszámolásáig jutottunk. És megígértünk a háziorvosoknak mindent: az alapellátás fejlesztését" - mondaná a miniszter úr - "a háziorvosi kasszába épített amortizációt, áfamentességet, privatizációt és olcsó hitelt. Hagytuk, hogy a háziorvosok a kinevezett miniszteri biztossal kidolgozzanak egy praxistörvényt, melyet nem terjesztettünk a Ház elé, helyette kaptak az orvosok egy három paragrafusost, mely nem nyújt egzisztenciálisan nagyobb biztonságot, nem becsüli meg jobban a háziorvost, de a hiányzó forrásokat a rendszerbe később belépő fiatal kollégáikkal fizetteti meg."

Ígérte még a miniszter úr a kormány nevében a kórházaknak, hogy felszámolja az intézmények közötti minőségi és felszereltségbeli különbözőséget, és a valóságban két év alatt megfelezte az ezt támogató műszerprogramok forrásait. Ígérte, miniszter úr, hogy bevezetik a sürgősségi betegellátást, mely mind a mai napig nem jutott el a megvalósítás szintjére. Ígérték még a kormányprogramban a kórházak normatív teljesítményfinanszírozását, de ma már tudjuk, hogy a kormány szeme előtt csak egy szempont lebeg: a kassza túllépésének megakadályozása. A kórházak tehát arra kényszerülnek, hogy elbocsássák dolgozóikat, mert a szegény intézmény csak a bérköltségen tud spórolni.

Ezért számolhat be úgy a biztosítási pénztár, hogy az intézmények ez évben 1,6 milliárd forintot igényelnek végkielégítésre, és ez kétezer alkalmazott elbocsátását jelenti.

(14.00)

Ez a huszonkettes csapdája. A kórházak bevétele reálértékben csökken, a túlmunkára, béremelésre nincs fedezet, a végsőkig kihasznált, alulfizetett, megbecsülést nem kapható egészségügyi dolgozók elhagyják a pályát, a kialakult nővérhiány önmagában a működést veszélyezteti, az ápolók nettó havi bére 35 ezer forint, és az orvosok keresete európai uniós kollégáik bérének csak tíz százaléka. Ne beszéljünk a több száz százalékos béremelésről, de beszéljünk az ígéretről, a tisztességes jövedelemről és megélhetésről! Az egészségügy munkásai két év alatt reálbércsökkenést kaptak és egy ígéretet, hogy a kórházi, rendelőintézeti orvosok is kapnak praxisjogot.

A kormány két éve képtelen a gyógyszerár-támogatási rendszert megalkotni és tárgyalásképtelenségének az árát a betegek fizetik meg a patikákban. Ha miniszter urat őszinteségre bírhatnánk, elismerné, hogy a mentősök, ápolók képviseletei figyelmeztették a kormányt a válságos helyzetre, de a kormánytöbbség és a kormány maga is érzéketlen a problémák iránt.

Miniszter Úr! Minden orvos esküjében benne foglaltatik, hogy tevékenységével nem árt a betegnek, de az egészségügyi kormányzatnak is kötelessége, hogy minden lépése előtt mérlegeljen, döntésének kockázata nem haladja-e meg a tőle várható hasznot. Az egészségügy reformja körültekintést, előrelátást és gondos tervezést igényel. Az önök intézkedései a jótékony hatás helyett súlyos válságot idéztek elő. Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy a betegek ellátásának biztonságáért kezdjen széles körű egyeztetést a válság kezeléséről, pótköltségvetés készítésével adja vissza az ágazatból kivont 20 milliárd forintot a bérek felzárkóztatására, a források pótlására. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Miniszter Úr! Két év eltelt, a szavak helyett a cselekvés következne. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu