HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A képviselő asszony említette a családpolitikát és azok ellenzőit. Van egy remek közmondás: a kutya ugat, a karaván halad. A mi dolgunk az, hogy haladjunk, és ezt meg is tesszük. (Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Nem tudok ellenállni annak a kísértésnek, hogy az előző felszólalásra is válaszoljak néhány gondolattal. A gyermekvállalási kedv csökkenése két okra vezethető vissza: részben gazdasági, ami a családtámogatással ellensúlyozható, részben tudati, ami az oktatás, a nevelés, a média felelőssége - azonban megjegyezném, hogy némi változást ebben az évben már tapasztalhatunk. Ezt nagyon halkan mondom, mert a trendek megváltoztatásáról talán még nincs szó, de ha megnézzük az első negyedév adatait - mind a házasodási, mind a születési, mind a halálozási adatokat -, azt látjuk, hogy sokkal jobbak, mint az előző év első negyedévében voltak.
Az is nyilvánvaló - talán megbocsátják nekem -, hogy családügyi miniszterként elsősorban a születésszám növelését és kevésbé a bevándorlást tartom megoldásnak.
Kérdésére válaszolva azt tudom mondani, hogy addig, amíg a kormány gazdaságpolitikájának eredményei egyértelműen látszanak, a sokkal összetettebb társadalompolitikai eredmények elsősorban a családtámogatási rendszerben érhetők tetten. A családpolitika egyik legfontosabb feladata a gyermeknevelés anyagi támogatása. 1998 óta a gyermekes családok támogatásának mértékét 198 milliárd forintról közel 322 milliárd forintra, azaz több mint 62 százalékkal növeltük. A támogatások ilyen jelentős mértékű bővítésére azért kell nagy hangsúlyt helyezni, mert köztudott, hogy az elszegényedés két meghatározó eleme az eltartott gyermekek száma és a foglalkoztatottság. A gyermekneveléshez való társadalmi hozzájárulás mindig alacsony mértékű volt, a reálértékromlás azonban egészen 1998-ig drámai méreteket öltött.
Úgy tűnik, hogy a folyamatot sikerült megállítani, és már kismértékű javulás is mutatkozik - ez elsősorban a gyermekek utáni adókedvezmény bevezetésének köszönhető. 1999-ben a családi pótlék és az adókedvezmény együttes, teljes összege a nettó átlagkeresetnek már 13 százalékát tette ki, és ez már néhány százalékpontos javulást is jelent. A családtámogatások említett mértékű emelkedése a gyermekes családok reáljövedelmi pozícióját - gyermekszámtól függően - 2-4 százalékponttal javította.
A másik kérdés a foglalkoztatás területe: 130 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak létszáma, a munkanélküliségi ráta 7,8 százalékról 7 százalékra csökkent, a lakosság reáljövedelme 1999-ben 5 százalékkal haladta meg az előző évit, és a fogyasztás volumene 4 százalékkal lett magasabb. Ezek a számok is mutatják, hogy megállt a lakosság elszegényedésének folyamata, a makrogazdasági mutatók alapján pedig joggal feltételezhetjük, hogy elindult egy folyamat a családok életkörülményeinek javítása tekintetében.
Nyilvánvaló, hogy nem csupán a családok anyagi támogatásában kell keresnünk a megoldást; mint ahogy a népesedési problémánál említettem, itt más körülmények javításáról is szó van, elsősorban családbarát környezet kialakításáról és a családi élet értékeinek a társadalmi tudatban való megjelenítéséről. Ez az egész társadalom összefogásának feladata.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés