JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt Vidoven Árpád képviselő úr a fejemre olvasná mindazt, amit tegnap elmondottam, hogy tudniillik kényes ízlésű szakemberek is megelégedhetnek azzal, amit ebben az országgyűlési határozati javaslatban olvashatnak - merthogy tegnap ilyet találtam mondani -, és akkor hogy jövök most ahhoz, hogy módosító javaslatot nyújtsak be, ehhez szeretnék én néhány adalékot megfogalmazni, egyszerűen azért, mert a helyzet egy kicsit képtelen.
Tudniillik szakmai vitának álcázunk egy kérdést, amelyről pontosan tudjuk: nem arról szól, hogy az, amit Mécs képviselő úr vagy Bauer képviselő úr kezdeményezett vagy én kezdeményeztem, az most ténylegesen bekerülhet-e ebbe a javaslatba, mert vélhetően nincs az a javaslat, amit ne lehetne jobbá tenni. Itt egyszerűen és egyértelműen arról van szó, hogy ha itt és most a kormánypárti többség ne adj' isten elfogadna egyetlenegy darab, árva módosító javaslatot, akkor ezen az ülésszakon ezt az országgyűlési határozati javaslatot nem lehetne elfogadni.
(16.30)
Ez a tény. Éppen ezért tehát nyilvánvaló, hogy egymásnak feszülnek az indulatok, csak azért, hogy bebizonyítsuk egyébként helyénvaló és elfogadható javaslatokról, hogy azok alkalmatlanok, nem jók.
Egy példát szeretnék említeni, amelyre tegnap nem volt módom, ez az ajánlás 13. sorszámán szereplő módosító javaslat, amit - rögvest jelzem - nem én adtam be és a beadója sem bízott meg engem az ügy képviseletével, de mint állatorvosi ló, a példa, azt gondolom, helyénvaló. Tegnap is említettük már, hogy a hatpárti tárgyalás során valóban törekedtünk arra, hogy bekerüljön ebbe az országgyűlési határozati javaslatba minden olyan megfogalmazás, amely a haderő átalakításának tíz évre szóló programjában fontos lehet. Ezért került bele az a bizonyos javaslat is, hogy tudniillik a nemzetőrség fokozatos létrehozásának feltételrendszerét meg kell teremteni. Igen ám, képviselőtársaim, de mi már az elmúlt héten találkoztunk azzal, hogy ennek a kormánynak a konkrét elképzelései között még véletlenül sem szerepel a nemzetőrség létrehozásának, kialakításának, feltételrendszerének megteremtése. Le van írva az, hogy mit terveznek az elkövetkezendő három évben, le van írva, hogy azt követően és azt követően, és erről szó nincsen. Éppen ezért azt gondolom, hogy az a módosító javaslat, amely arról szól, hogy akár ezt a passzust el is hagyhatnánk, egyszerűen csak azért, hogy ne csináljunk úgy, mintha lenne, miközben mindannyian tudjuk, hogy erről szó nincsen és ez nem valósulhat meg, minden szívfájdalom nélkül el lehetne fogadni.
Azt gondolom, a későbbiekben nem teremthető olyan helyzet az Országgyűlésben, hogy érdemi vitára éjfél és egy óra között kerüljön sor, nem teremthető olyan helyzet, hogy módosító javaslatok benyújtásának és jó módosító javaslatok elfogadásának pusztán az legyen a gátja, hogy a parlamenti menetrend és ütem szerint ez nem kerülhet be, egyszerűen azért, mert sokkal fontosabb a téma, sokkal fontosabb a haderő átalakítása, ha tetszik, lehet ez nemzeti érdek és össznemzeti érdek, amiben egyébként egyet kellene értenünk. Éppen ezért arra kell törekedni a minisztériumnak, a parlament vezetésének, én még talán azt is mondom, hogy az ellenzéki pártok együttműködésével és támogatásával, hogy erre mód és lehetőség legyen.
Hiába mondja Lányi Zsolt elnök úr - minden tiszteletem az övé -, hogy majd holnap és holnapután, amikor már elfogadtuk az itt az irányelvekben szereplő javaslatokat, akkor majd nekünk konkrét lehetőségünk lesz arra, hogy belenézzünk, hogy befolyásoljuk, hogy egyfajta "pressziót" gyakoroljunk a kormány irányába, hogy a törvényhozók így szeretnék látni a haderő átalakítását, miközben mindannyian pontosan tudjuk, hogy erre annyi esélyünk sincsen, mint amit egyébként nagyon sokan gondolnak, a "szinte semmi" és "alig valami" között mozog a mi esélyünk arra, hogy ezt követően érdemi párbeszédet folytassunk ebben a kérdésben.
Azaz minden egyes tételnél, nem azért, mert az ellenzéki pártok előre kikötik és rögzítik azt, hogy csak akkor vagyok hajlandó veletek együttműködni, hogy ha itt van egy előzetes tárgyalás, csak akkor adunk majd kétharmadhoz támogató javaslatot, ha van együttműködés, mindezek előtt sokkal jobb volna, sokkal célszerűbb volna a feladat megvalósítását, a közös munka hatékonyságát segíteni, ha nem gondolná úgy a mindenkori kormányzat - és itt még egyszer hangsúlyosan mondom: a mindenkori kormányzat -, hogy vannak bizonyos kérdések, amelyekbe országgyűlési képviselők, a parlament, a parlamenti bizottság bele ne szóljon; ha a mindenkori kormányzat a parlamenti képviselők egyébként törvény adta jogait és lehetőségeit a maga módján ne gondolná csökkenteni, korlátozni. Ha ezen túl tudnánk lépni, ha el tudnánk fogadni, hogy ebben is lehet bizonyos együttműködés, akkor azt gondolom, sokkal megalapozottabb, sokkal szélesebb bázison álló, éppen ezért sokkal tartósabb országgyűlési határozatokat és irányokat tudnánk megfogalmazni a Magyar Honvédség átalakításával kapcsolatosan.
Éppen ezért illő tisztelettel, de kicsit reményt vesztve kérem a parlament jelen lévő tagjait, hogy a 13. pontban szerepelő módosító javaslatot, ha tudják, támogassák, egyszerűen azért, mert ha nem fog az elkövetkezendő tíz év erről szólni, akkor meg minek írjuk bele.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés