DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mádi László képviselő úr fölszólalása késztetett arra, hogy ezt a gondolatomat mindenképpen elmondjam. Megítélésem szerint nagyon jól közelítette meg a fő gazdaságpolitikai célkitűzések egyikét, hiszen itt a korábbi kétpercesekben nagyon sokszor az hangzott el, hogy az autópályák csak arra valók, hogy a külföldiek jöjjenek-menjenek rajta turistaként, miközben arról van szó, hogy Magyarország beilleszkedése az európai infrastrukturális hálózatokba adja meg azt az alapot, ami alapján ide Magyarországra külföldi befektetők hajlandók eljönni, és ezáltal alakult ez a magyar gazdaság olyanná, amilyenné hál' istennek az elmúlt nyolc-tíz évben alakult. Azt gondolom, a megyei térképen, illetve a magyarországi térképen kívül meg kell nézni az európait is. Érdemes megnézni azt, hogy azok a nemzetközi útvonalak merre haladnak akkor is, ha mi nem lépünk semmit, amire Bajor Tibor képviselőtársam több alkalommal fel is hívta a figyelmet.

Éppen ezért azt javaslom a magyar kormány számára, hogy egy ilyenfajta kitekintéssel és az elsődleges prioritást figyelembe véve kezdje meg ezt a munkát minél hamarabb. Úgy gondolom, a mai tisztázó vita ezt a célt szolgálja, nem a kritikákat csak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu