DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Azzal a kérdéskörrel folytatnám, amivel legutóbb Mádi László foglalkozott. Azért érdemes ezt a parlamenti vitát lefolytatni, és azért kell visszatekinteni az elmúlt tíz év történéseire, mert ezek negatív tanulságait ki kell küszöbölni, és végre el kellene kezdeni ebben a dologban is érdemi előrelépéseket tenni.
A közbeszerzési törvényben pontosan azok az elvek és szabályok vannak rögzítve, amiket most például Mádi László elmondott. A közbeszerzési törvény nemcsak arra alkalmas, hogy a versenyeztetési szabályrendszert egyértelműen megjelenítse, hogy a közpénzek ellenőrzését, átláthatóságát biztosítsa, hanem arra is, hogy bizonyos gazdaságpolitikai szempontokat ezen keresztül lehessen érvényesíteni. A törvényben teljesen egyértelműen és világosan szerepel az, hogy regionális, hazai vállalkozói érdekeket mi módon lehet szabályozni. Bizonyos értelemben az EU-nak ez az egyik kifogása a jelenlegi szabályozással szemben, mert ebben a törvényben túlságosan karakterisztikusan érvényesülnek ezek az elképzelések.
Ezzel csak azt szeretném mondani, nem helyes ez az eljárás, és különösen nem helyes a kormánynak ez a magatartása, amikor a törvényről úgy beszél, hogy ez rossz, lassú és így tovább, ha megemlítjük azt - ez ma még egyetlenegyszer sem hangzott el -, hogy a törvény átfogó módosítása 1999-ben történt meg, és ez a módosítás tavaly szeptember 1-jén lépett hatályba. Ez a módosítás a törvény több mint 50 százalékát érintette. Ezt a törvényt ez a kormány nyújtotta be.
Semmi mást nem kérünk, csak azt, hogy az ebben foglalt elveket tartsa be. Természetesen én is tudom, hogy vannak olyan hiányosságok, vannak a gyakorlatnak olyan negatív jelenségei, amiket Latorcai úr elmondott, és ezt a kormány magatartása fel tudja erősíteni. Azt kérjük, hogy ez ne törtéjen meg. Köszönöm szépen a figyelmet.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés