DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! A nyugalom érdekében egy-két szakmai dolgot szeretnék mondani. Azt mindenki tudja, hogy az autópálya-építéskor a beruházási költségek csökkentésére kell törekedni. A költségcsökkentést befolyásolja a beruházás előkészítettsége is, és ezzel, azt hiszem, gondok vannak. Azonban ekkor is célszerű lenne figyelembe venni az értékelemzés követelményeit, a funkció és a költség viszonyát. Ebből az következik, hogy ha az útépítést nagyobb beruházási költséggel valósítjuk meg, de a beruházás eredményeként a funkció lényegesen jobban nő, akkor talán a magasabb költség is elfogadható.
Nemcsak az autópálya-építéseknél, hanem az útépítéseknél is célszerű az értékelemzést figyelembe venni. Már évek óta szorgalmazom a 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszának megépítését, ez nemcsak a városban élők helyzetét javítja, hanem a világhírű gyógyfürdő funkcióját is. Ebből következik, hogy az elkerülő szakasz megépítésével lényegesen több turista látogatná majd a fürdővárost, és így nemcsak a város lakói és a gyógyfürdő, hanem a nemzetgazdaság is jóval nagyobb bevételhez jutna, tehát javulna az értékelemzés mutatója.
Miért nem részesíti előnyben a kormány a nemzetgazdasági szempontból jelentős beruházásokat? Ez az autópálya építésére is vonatkozik, hiszen a fejlettebb infrastruktúra következtében tovagyűrűző hatás jön létre, különböző nemzetgazdasági ágak fejlődése számára nyílik lehetőség az autópályák mentén. Az autópálya-építést azonban komplexen kell végiggondolni. 2000 februárjában interpellációmban már szóltam arról, hogy az Unió jelentése alapján (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a lakosság többsége a levegőszennyezés után a zajt tekinti (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a legsúlyosabb környezeti ártalomnak...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés