DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tulajdonképpen nagyrabecsülésemet szeretném kifejezni az MSZP és az SZDSZ képviselőinek. Meg kell mondanom, hogy mind a képernyőn, mind pedig most igen nagy figyelemmel kísértem, hogy micsoda erőfeszítéseket tesznek egy megbukott, azt kell mondanom, a környezetében élők által elutasított, és azt kell mondanom, talán még gyűlölt időszakra is, amelyet az a pályaépítés eredményezett, amit önök követtek. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Meg kell mondanom, hogy tényleg nagyrabecsülésemet kell kifejeznem. Nem biztos azonban, hogy ugyanez a véleménye Dabasnak, a többi olyan területnek, ahol is a forgalom az önök áldásos tevékenységének következtében rázúdult a településekre. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Schamschula tevékenysége!)
És egyet kell értenem Nyitray képviselőtársammal. Nevezetesen, hogy autópálya-építésnek csak akkor van értelme, ha az oly módon történik, hogy ezt követően használni is lehet. Mert ha azt az autópályát ugyebár két-három autó használja, ebben az esetben teljesen mindegy, hogy mennyibe került - ha sokba, akkor még nagyobb baj -, de valójában az az autópálya nem rendeltetésszerű használatra készült ezek szerint.
Azt gondolom, hogy a kormány felelőssége elsődlegesen abban van - és ebben én biztató jeleket látok -, hogy az a fajta tevékenység, amit most megkezdett a kormány, azt eredményezze, hogy használható, megfizethető és minél nagyobb tömegek által használt autópályák jöjjenek majd létre.
(11.50)
Ennek minden esélye megvan. És ebben az esetben nem azt kell elmondani, hogy eddig hány centiméter autópálya épült, ennek a próbája akkor van, amikor ez az időszak lezárult, akkor majd önök joggal mondhatják, hogy épült-e, és használható autópálya épült-e.
Önök most megelőlegezik a bizalmat, és ugyanolyan módon nyilatkoznak erről, amely autópálya-akció most indul, mintha már olyan befejezett tény lenne, mint amit önöknek sikerült produkálnia. Amit azonban önök produkáltak, meg kell mondanom, azt a lakosság nem köszöni meg. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés