HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon röviden vitatkozni szeretnék tulajdonképpen nagyon sok hozzászólóval, hiszen én úgy ítélem meg, hogy az autópálya-építésnél nagyon szélesen szét kellene választani a célokat és az eszközöket.

Talán nem fognak velem vitatkozni abban, hogy az autópálya-építés legfontosabb célja az kell legyen, hogy az emberek, az áruk és a szolgáltatások egyik helyről a másik helyre gyorsabban érjenek el. Az, hogy ez milyen eszközökből, milyen áron épül meg, ez az eszközök kategóriájába tartozik. Azt szeretném tehát ebben a kétperces hozzászólásban megvilágítani önöknek, hogy tervezi-e valóban ez a kormány, hogy az áruk, az emberek és a szolgáltatások egyik helyről a másikra gyorsabban érjenek el.

Én Csákváron lakom. Csákvár 50 kilométerre van Budapesttől. Autópálya fekszik tőle mind a két oldalon 20-20 kilométer távolságra. Csákvár egyébként Gánt mellett található. Jelen pillanatban - tavasz óta - az autópályák elérhetőségét nagymértékben gátolja az a sódert szállító kocsikonvoj, amivel minden nap meg kell küzdenem - nemcsak nekem, mindenkinek aki itt él. Ezek után elérem az M1-es autópályát, amit régebben ingyen használhattunk, úgymond ingyen, hiszen ezért is fizettünk valahol. Ma viszont fizetünk érte, matricás rendszer van, mint önök is tudják. Amióta a matricás rendszert bevezették, rendszeresen autólassítást, több kilométeres lassítást vezettek be önök, azért, hogy meg tudják nézni távcsővel vagy szabad szemmel, hogy van-e matrica az illető kocsikon. Tehát nem gyorsították a forgalmat, hanem nagymértékben lelassították.

Majd eléri az ember Budapestet. Jól tudjuk, minden autópálya Budapestről indul ki és Budapesten keresztülhalad. Önök a budapesti közlekedés fejlesztésében nemhogy pozitív lépéseket tettek volna, hanem minden létező módon akadályozták a budapesti közlekedés fejlesztését.

(11.20)

Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy azt a célt, hogy Győrből Nyíregyházára gyorsabban el lehessen érni, önök nem szolgálják, hiszen a mai napon lemértem, pontosan 2,5 óra alatt tettem meg 30 kilométer autópályával az 50 kilométeres szakaszt Csákvár és Budapest között, és ezzel nemcsak egyedül vagyok így. (Közbeszólás: Az SZDSZ-nek címezd!) Úgyhogy, uraim, önök összekeverték a célt az eszközzel (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem akarnak autópályát. (Varga Mihály: Metró Csákvárra! - (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Moraj a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu