KÓSA LAJOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Úr! A kormány tagjai végig itt voltak a vita során. Baja Ferenc vagy nem lát el idáig, ami nem lenne meglepő, mert régebben sem volt különösebben széles látókörű, vagy pedig nem tudja, hogy kik a kormány tagjai, és kik nem. Az államtitkárok a miniszterek helyettesítésével teljes körben meg vannak bízva, így az a helyzet, hogy ők a kormányt képviselik, és végig itt voltak a vitán. Ha már nem teljesen pontosan próbálják előadni a tényeket, akkor legalább olyanokat mondjanak, ami nem cáfolható azonnal. Mert hát egyszerűen nonszensz az, ami itt elhangzik!
Tisztelt Ház! Lotz Károly úr az M5-ös kapcsán említett számokat. Valóban gyakran elhangzott a részünkről, hogy az előző tíz év autópálya-építő gyakorlata egyszerűen folytathatatlan. Nem vitatom, hogy ebben a Horn-kormányt megelőző kormánynak is van felelőssége, de az a helyzet - ezt elmondtam a vitában is -, hogy a Horn-kormány az előző helyzeten csak rontott, minden koncessziós szerződés módosításával csak rontott. 1995-ben úgy egészítették ki az M5-ös koncessziós szerződését, hogy további hat évre elhúzódó 12 milliárdos készenléti garanciát vállaltak, holott korábban már támogatták az autópálya-építő koncessziós társaságot azzal, hogy az építkezéshez szükséges földterületet ingyen adták át. Az önök idején is épültek autópályák, és az önök felelőssége az, hogy milyen elképesztő drágán. Emlékezzenek csak vissza - Kovács Kálmán idézte -, 1995 júniusában még úgy nézett ki, hogy az M0-ás északi szakasza 25 milliárd forintba kerül, ehhez képest 28 milliárddal épült meg. Az Állami Számvevőszék is vizsgálta, és anyagában leírja - a parlamentnek el is juttatta ezt a jelentését -, érthetetlen és magyarázhatatlan ez a költségemelkedés, és akkor önök se tudtak magyarázatot adni rá.
Ez az önök felelőssége. Így nem szabad autópályát építeni. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés