KOVÁCS KÁLMÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Nem lehet a kormány expozéja mellett elmenni, mert meggyőződésem, hogy ez a kormány szövegben, expozékban verhetetlen, de már nem mindenkit téveszt meg.

Eszembe jut, itt a parlamentben még együtt háborodtunk fel annak idején, amikor Schamschula György miniszter úr, akkor már nem miniszterként, csak képviselőként, több frakciót megjárva, akkor éppen független képviselőként felállt, és azt mondta Lotz Károly miniszternek, hogy amikor ő volt miniszter, nem volt Magyarországon autópályadíj, most, hogy nem ő a miniszter, van autópályadíj, és ha egyszer megint ő lesz, megint nem lesz autópályadíj.

(10.10)

Akkor együtt háborodtunk föl, mert akkor még mindannyian emlékeztünk rá, hogy az M1-es és az M5-ös autópálya szerződését, azt a koncessziós szerződést, ami a külföldi koncesszort tervezési hibákkal, rossz előkészítéssel a magyar állam számára - és így számunkra - kedvezőtlen helyzetbe hozta, dr. Schamschula György miniszter írta alá, az előttünk levő, mármint kettővel a mostani kormány előtt levő Antall-Boross-kormány időszakában.

Nem véletlen, hogy az első egy órában - én úgy érzem, nem véletlen - az MDF-es padsorok üresek voltak. A miniszteri expozé alatt nem volt itt senki az MDF-től, és talán azért, mert ezzel... (Szalay Gábor: Dehogynem! Manninger Jenő!) Manninger úr nem, mert hiszen ő Fidesz-képviselő. (Manninger Jenő: Így van! - Kuncze Gábor: A héten! - Közbeszólások.)

Forrás: parlament.hu