KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy erről az ominózus anyagról végre lezáruljon ez az áldatlan vita a plenáris ülésen, azt szeretném javasolni a gazdasági bizottság itt ülő elnökének, hogy a gazdasági bizottság a valamikor következő ülésén tűzze napirendre ezt az anyagot, s ezt szakmailag vitassuk meg. Erre a plenáris ülés most nem alkalmas.
Azzal kapcsolatban, amit Balsay képviselő úr az előzőekben elmondott: itt egyetlen szóval sem hangzott el olyan dolog, hogy az ellenzék, úgymond, át kívánná játszani ezeket a beruházásokat, programokat valamilyen külföldi társaságoknak.
Különben pedig szeretném feltenni azt a kérdést, hogy azok a gazdasági társaságok, amelyeket Kósa képviselő úr többek között a tegnapi sajtóban emlegetett, mennyivel magyarabb cégek, mint az összes többi cég, amelyik korábban autópályát épített Magyarországon. Talán azért, mert ezeknek a cégeknek kitűnő kelet-európai kapcsolataik vannak, annak ellenére, hogy ezek a cégek ilyen jellegű beruházással korábban nem foglalkoztak, vegyipari rendszereket építettek és hoztak létre; Kelet-Európában valóban létrehoztak több ilyet.
(12.50)
Talán ez az az ok, ami miatt ez a társaság megnevezésre került, amelyet én most itt nem szeretnék név szerint emlegetni.
Egyetértek Lezsák képviselő úrral abban, hogy ezekről a kérdésekről szakmailag kellene vitatkoznunk, és szakmai konszenzusra kellene jutnia az Országgyűlésnek, ezek olyan súlyú és olyan jelentőségű kérdések. Továbbá azokra a kérdésekre, amelyek itt a Házban megfogalmazódtak, réges-rég választ kellett volna kapnunk a kormány részéről, például arra a kérdésre, hogy miért mondott le a kormány arról a több tíz milliárdos európai uniós támogatásról önként és dalolva, aminek az okát a mai napig nem tudjuk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés