MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalásokban elhangzott néhány olyan dolog, amit egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni, mert képviselőtársaim vagy nem voltak akkor ott, vagy pedig a számokat, illetve a tényeket nem ismerik.

Kezdeném Keller képviselő úr egyik felvetésével, aki szerint úgy lehetne biztosítani a korrupciómentes építéseket, hogy egy bizottságot kellene létrehozni szakértőkből, akik majd az egész építtetést, tendereztetést, egyebeket felügyelnék. Tisztelt Képviselő Úr! Biztos ön is tudja, hogy az M1-es 1994-96 között épült Győr és az országhatár között, amikor is egy jelentés szerint - idézem - 242 millió forint kormányszakértői díjakra lett elkülönítve. Vajon hogyan lehet pártatlanságot elvárni olyan emberektől, akik konzorciumoktól kapják a pénzüket? Ez volt az egyik észrevétel. Nem biztos, hogy ez a megfelelő irányba mutat.

A másik: Lotz képviselő úr azt fejtegette, hogy milyen kedvezményekkel lehetett volna, illetve lehetne pénzeket igénybe venni. Szintén az M1-essel kapcsolatban egy példa, s itt személyes tapasztalatom is van: amikor a visszavásárlás körül zajlottak megbeszélések, akkor az infrastrukturális albizottság - amelynek tagja vagyok - fogadta azt a delegációt, amely az építőket képviselte, és mindenképpen más jellegű megállapodást szeretett volna elérni. Kiderült, hogy libor plusz 3 százalékos kamatra kapták a kölcsönt, ez pedig még a legrosszabb államadóssági időket idéző libor plusz 1,8 százalék fölött van, tehát lényegesen több pénzből, magasabb hitelekből építették annak idején az autópályákat.

Köszönöm szépen, majd még folytatom.

Forrás: parlament.hu