NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is az ex közlekedési miniszter úrnak szeretnék válaszolni, akinek nevét a térség, ahonnan származom, imáiba foglalja (Kuncze Gábor közbeszól.), ugyanis én az M5-ös autópálya Kecskemétig terjedő szakaszát rendszeresen nem veszem igénybe azért, mert olyan rohadt drága, hogy finoman beszéljek.
Azt gondolom, hogy az útépítés egy közfeladat, amely az állam kötelezettsége lenne, és csak abban az esetben adhatja koncesszióba, ha garantálni tudja, hogy ezzel nem rak újabb többletterheket az állampolgárok vállára. Azt hiszem, most nem lehet elmondani, hogy a Kecskemétig vezető autópálya díja, ami most olyan 1600 forint körül mozog - nem tudom pontosan mennyi, mert én elvből nem megyek rá -, ne lenne túl drága egy magyar átlagpolgár számára. (Kovács Kálmán közbeszól.) Azt gondolom, hogy ebben nem lehet hibáztatni az előző kormányzatot, hiszen pontosan 1995-ben sikerült végleg úgy bebetonozni a szerződést, hogy most, akárhogy szeretnénk, csak iszonyatos százmilliárdok árán tudnánk kibújni belőle (Kovács Kálmán: Honnan tudod?), márpedig előbb-utóbb ki kell belőle bújni, mert tarthatatlan, hogy egy országban egyik irányba évi 20 ezer forintért lehessen közlekedni, egy másik irányba pedig napi 3 ezer forintért nem lehet eljutni 78 kilométerre. (Kovács Kálmán közbeszól.)
Úgy gondolom, hogy önök itt vödörszámra hullatják a krokodilkönnyeket azért, hogy mennyire megcsaltuk az állampolgárokat. Nem, uraim, nem mi csaltuk meg, önök csalták meg őket, mert mi azt mondjuk, hogy csak akkor épüljön autópálya, ha az megfizethető lesz a mi számunkra is. Azért, hogy az évente kétszer ide kiránduló külföldiek jóízűen autózhassanak (Kuncze Gábor nevet. - Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.), azért ne építsünk autópályát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés