NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid tanakodás után megállapítottuk, hogy Keller képviselőtársunk fölzárkózott a valótlanságok mondásának második helyére, ugyanis az első az volt, amikor Baja képviselő úr azt mondta, hogy nincs itt egy államtitkár sem. Látok éppen három darabot. (Keller László elindul a teremből kifelé.) Azt gondolom, hogy az több a kettőnél meg az egynél. (Dr. Hack Péter: Darab-darab!)

Tekintettel arra, hogy a képviselő úr közben eltávozott a helyiségből (Dr. Hack Péter: Nem távozott el!), csak annyit tudok mondani, hogy az az állítás, ami szerint lelepleződött a kormány, eléggé félreértésen alapuló dolog volt. Ugyanis azt mondom, hogy a mi célunk továbbra is az, hogy elérhető áron hozzáférhető, a honfitársaink által is használható autópályák épüljenek, és ennek nem az az útja, amit az előzőekben követtek, mert az valóban csak arra alkalmas, amire utaltam.

Egyébiránt a nyitott és ellenőrizhető autópálya-építés nagyon helyes cél. Sajnos, Molnár Albert képviselő úr is eltávozott, pedig őt most megdicsérem. Ezt azonban rajtunk számon kérni egy olyan előzmény után, ahol mi, parlamenti képviselők is zömében most először látunk olyan adatokat az előző ciklus autópálya-építéséről, melyek egyszerűen hátborzongatóak és fölháborítóak... (Kuncze Gábor: Miért hazudsz ennyit? Bevetted a Manninger szövegét? - Egy hang a kormánypárti padsorokból: Gábor!) Rajtunk azt számon kérni, hogy miért nem vagyunk átláthatóak, egyszerűen egy kicsit mókás dolog, de igazuk van: mi nyíltan, átláthatóan és becsülettel fogunk autópályát építeni (Kuncze Gábor: Akkor mondd, hogy ki csinálja, mikor és mennyiért!), elsősorban a magunk, a mi hazánkban élő állampolgárok számára. Én ezt továbbra is vállalom. (Kuncze Gábor és dr. Hack Péter közbeszól.)

Forrás: parlament.hu