BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A vezérszónoki körben a frakciók képviselői tulajdonképpen alapvető és elvi álláspontot igyekeztek megfogalmazni a népi kezdeményezés támogatása vagy elutasítása kérdésében. Engedjék meg, hogy én egy részletkérdésre térjek ki, de talán a gyakorlati jelentősége miatt érdemes megemlíteni.

(17.20)

Kovács Kálmán képviselőtársam azt említette, hogy a fiatalok döntsék el szabadon, akarnak-e katonai szolgálatban részt venni, profi, jól működő, hivatásos hadsereg tagjai legyenek-e, adjuk meg ezt a szabad választási lehetőséget.

Ugyanakkor Mécs Imre képviselő úr elég érzékletesen festette le, hogy nemcsak a sorkatonai szolgálat körülményeire vonatkoznak azok az állapotok, amelyek jelenleg a Magyar Honvédségben még sajnálatos módon uralkodnak. Ezek alapján el lehet mondani, hogy sajnálatos módon a katonai pálya az általunk elképzelt méltó presztízsét egyelőre nem érte el, sem anyagiakban, sem a társadalmi megbecsülésben. Ha minőségi, önkéntes és hivatásos hadsereget akarunk, akkor vajon hogyan fognak a fiatalok közül ambiciózusak, jól felkészültek erre a pályára menni 2002-ben - mert ezt tartalmazza a népi kezdeményezés -, ha jelenleg még ennek a vonzó feltételei nem alakultak ki?

Amennyiben elfogadjuk, hogy a vegyes hadsereg tekintetében igenis, egyre inkább a hivatásos állomány megerősítése irányába kell menni, akkor először meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek mind a társadalmi presztízs, mind a megélhetés szempontjából (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt a pályát vonzóvá teszik.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu