BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én egyetértek Mátrai Márta képviselő asszonnyal abban, hogy ő Széchenyit és (Dr. Mátrai Márta: Kölcseyt.) Kölcseyt idézte, én pedig Simicskó Istvánt és Mátrai Mártát, kinek van szerencséje, kinek van pechje (Mécs Imre: És Wachsler Tamást.) - és Wachsler Tamást, hogy klasszikus is legyen köztük, de azért a fő kérdés a következő:
Abban a képviselő asszonynak igaza van, hogy van egy alkotmány, és van honvédelmi törvény. Az alkotmányt és a honvédelmi törvényt ez az Országgyűlés alkotja, és adott esetben módosítja. Most ön nyilván azt gondolja erre, hogy az elképzelhetetlen, hogy az alkotmány általános hadkötelezettségre és sorkötelezettségre vonatkozó rendelkezését az Országgyűlés módosítsa. Ugye? Csak ne felejtse el, hogy 1996-ban a Fidesz teljesen egyetértett az alkotmányozási munkában azzal az SZDSZ-es javaslattal, hogy az alkotmányból kerüljön ki a kötelező katonai szolgálat, a sorkötelezettség. Volt ugyanis az alkotmányozás során egy ilyen javaslat, és talán azt is tudja, hogy akkor - noha 72 százalékos többsége volt az akkori koalíciónak - csak olyasmi kerülhetett bele az alkotmánykoncepcióba, amiben öt párt egyetért.
Ezzel a javaslattal öt párt, köztük a Fidesz egyetértett, tehát nem lehetetlen az, hogy ha a Fidesz esetleg visszatér ehhez a koncepcióhoz - nem is kell '93-ig visszatérnie, csak '96-ig -, akkor az alkotmányban is és a honvédelmi törvényben is azokat a módosításokat az Országgyűlés - a szocialisták, a szabad demokraták, a Fidesz részvételével - megtegye, amelyek mellett a mi javaslatunk alkotmányos lesz. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés