BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Azt kívánom Vidoven képviselő úrnak, hogy mindig olyan igaza legyen, mint ahogy most igaza volt abban, hogy amikor kimentem a folyosóra, természetesen figyeltem a szavait a rádión. Ez a jövőben is így lesz.

A dolog érdeméről: természetesen tudunk erről az országgyűlési határozatról, odafigyeltünk rá, mint ahogy azt Mécs Imre mondta, ez egy válasz volt a népi kezdeményezésre. De hát valóban úgy van, ahogy Mécs Imre mondta, hogy még ebben a holnap szavazásra kerülő határozatban is meg kell alapozni a professzionális haderőre történő áttérés lehetőségét. Tudja, képviselő úr, a köztünk lévő korkülönbségnek az a következménye, hogy én átéltem a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években azt, hogy amikor a reformközgazdászok azt mondták az akkori kormányzatnak, hogy ez és ez a reform elengedhetetlen az ország számára, akkor a válasz az volt, hogy igen, de fokozatosan, biztonságosan, akkor, ha megteremtettük a feltételeit. És ennek lett a következménye az, hogy a rendszer összeomlott, mert nem hozták meg időben a szükséges reformlépéseket.

Önök ebben a kérdésben most úgy viselkednek, ahogy a Kádár-rendszer viselkedett sokszor a gazdasági reformok kérdésében. No, ennyire rosszul nem viselkedett, mert azért sok mindent megcsinált; önök viszont valóban - mint ahogy azt Szanyi Tibor mondta - két éven keresztül Pató Pál úr módjára mindenre azt mondták, hogy majd, ráérünk arra még. Ebben a kérdésben most egy Pató Pál-i magatartást tanúsítanak, és az a határozati javaslat is egy Pató Pál-i magatartás volt a haderőreform kérdésében. Ennek az árát az adófizetők fogják megfizetni, amikor még éveken keresztül fenntartjuk ezt az elavult katonai struktúrát, és finanszírozzuk emberek felesleges alapkiképzését.

Úgyhogy ebben van köztünk a nézeteltérés. Köszönöm szépen, hogy feltételezte, hogy odafigyeltem önre. Így fogok a jövőben is tenni. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu