BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Június 4-én volt a trianoni békeszerződés aláírásának 80. évfordulója. Az évforduló alkalmat adott a magyar jobboldal számára, hogy megmutassa a hazai és nemzetközi közvéleménynek: semmit sem tanult nyolcvan év alatt. Nagy megrökönyödést a Magyarok Világszövetsége közgyűlési határozata váltott ki, amely - idézem - "a trianoni dekrétum felülvizsgálatát" kezdeményezte. Pedig azoknak a - egy erdélyi magyar szociológus kifejezésével - hivatásos magyaroknak a megnyilvánulása nem volna jelentős, hiszen az a szervezet sem a hazai, sem a határon túli magyar társadalmat semmilyen tekintetben nem képviseli.
Annak sincs különösebb jelentősége, hogy a MIÉP megemlékező gyűlésének címéül az "Igazságot Magyarországnak!" irredenta jelszót választotta. Igazi gondot az okoz, hogy a kormánypártok közös rendezvényein, majd a debreceni emlékműavatáson, ahol az a fideszes polgármester mondott beszédet, aki tíz éve még frakciótársaival együtt kivonult az Országgyűlés üléséről, amikor az akkori házelnök trianoni megemlékezést rendelt el, hasonló szemlélet érvényesült. Nem az új határok igazságtalan megvonását, hanem magát a történelmi Magyarország felbomlását utasították el és minősítették történelmi tragédiának. Mintha nagy többségükben nem románok, szlovákok, szerbek, horvátok, ukránok lettek volna azok, akik kikerültek a magyar állam fennhatósága alól, s többségük ezt nem egyfajta felszabadulásként, igazságtételként élte volna át.
A magyar jobboldal politikusai minderről ma sem vesznek tudomást, ugyanúgy, mint annak idején a béketárgyalásokon, és ezzel lejáratják, hiteltelenítik a magyar kisebbségek jogaiért történő jogos fellépést, és óhatatlanul szembeállítják a szomszéd országok magyar kisebbségi polgárait a többségi népességgel.
Eközben maguk az érintettek, a szomszéd országok magyar kisebbségei az együttműködést keresik a szomszéd országok többségi népességének demokratáival. A romániai helyhatósági választásokon a kolozsvári magyarok és kormánykoalíciós partnereik összefogásával második fordulóra és szoros küzdelemre kényszerítették Gheorghe Funart, és ha most nem is győztek, világossá tették, hogy a választóvonal nem magyarok és románok, hanem demokraták és nacionalisták között húzódik. Tegyük hozzá: nemcsak Kolozsvárott, de Budapesten is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés