DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy a költségek kérdése többször elhangzott. Látszatra messze fog esni, amit mondok, de amit mégis mondani kívánok, az azt kívánja megerősíteni, hogy a költségek kérdése nem új keletű dolog.

Az ókori Rómában, amikor áttértek a hivatásos hadseregre a Marius-féle hadseregreformot követően, ha száz évet vizsgálunk, akkor iszonyú meredeken emelkednek a katonai kiadások, csak és kizárólag azzal, hogy áttértek a hivatásos hadseregre. Azt követően pedig, amikor az ókori Rómában a népességszám látványosan kezdett csökkenni - amilyen helyzetben per pillanat egyébként Magyarország is van -, nem volt katonai utánpótlás, és, tisztelt képviselőtársak, akármilyen hihetetlen, a barbárok köréből kellett toborozni a katonákat a hivatásos hadseregbe.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Egy későbbi példát hadd említsek! A magyar történelemből is közismert a XVIII. században az úgynevezett kötéllel fogás. Magyarán: akármelyik történelmi korszakot ragadjuk ki, az önkéntesek aránya egy hivatásos hadseregbe való jelentkezésre általában alulmarad annak, mint amennyit az adott kor szükséglete megkívánna. Úgyhogy én tisztelettel azt gondolom, hogy amikor mindent körbejárunk, akkor fogadjuk meg azt a bölcsességet is, hogy a történelem az élet tanítómestere, és tanuljunk a régiek, az elődök a hibáiból vagy éppen erényeiből is, tehát célszerű ezeket mindenki számára a saját fejében is tisztába tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu