SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Röviden reagálnék az eddig elhangzottakra. A hozzászólásokat hallgatva és vita néha heves lefolyását figyelve igazából az a kérdés bujkál bennem, hogy igazából miről is vitatkozunk. Kicsit néha akadémiainak érzem a vitát, hiszen úgy érzem, hogy az SZDSZ nyitott kapukat dönget azzal kapcsolatosan, hogy Magyarországnak valahol a jövőben legyen professzionális hadserege. Azt hiszem, hogy arra már többször rámutattunk, és több képviselőtársam beszélt már arról, hogy az ügy 2002-es időpontban való megjelölése teljes mértékben irreális és alaptalan.

Ha az SZDSZ valóban fontosnak érezné ezt a bizonyos célkitűzést, akkor bizony tanulmányozná azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításáról szólna, és aláírná - csakúgy, mint az MSZP az ellenzéki oldalról -, mert az 5. pont f) alpontjában szerepel az a kitétel, hogy meg kell alapozni a professzionális haderőre történő áttérést. Azt hiszem tehát, hogy ez egyértelműen azt mutatja, hogy a kormány ebbe az irányba halad; arról már többször beszéltünk, hogy irreális ennek 2002-es bevezetése. Nem lenne persze irreális, ha az előző kormány időszakában - az előző kormány és kormányzatok - már megtették volna azt a fontos lépést, amit most kell megtenni ennek a kormánynak. Amire Fodor Gábor is utalt a költségvetéssel kapcsolatban: pontosan, ha ilyen költségvetési többletforrásokat biztosítottak volna a hadseregre, mint amilyeneket a mostani kormányzat biztosít, akkor nem itt tartanánk, és akkor most valóban érdemben beszélhetnénk arról, hogy akár 2002-ben is meg lehetne teremteni a professzionális hadsereget.

A másik dolog pedig az, hogy mennyire meggondolt vagy meggondolatlan ez az akció. Én már utaltam a költségvetésbeli hiányosságokra, amit az SZDSZ akciójához kapcsoltan hiányoltam. Ha visszaidézem az emlékeimet, ez a gondolat akkor merült fel az SZDSZ részéről a mostani időszakban, amikor néhány agyhártya-gyulladásos megbetegedésről hallhattunk a laktanyákban, spontán módon, hirtelen ezt az akciót láthattuk és hallhattuk az SZDSZ részéről. (Moraj az SZDSZ soraiban. - Az elnök megkocogtatja a poharát.) Ez igazán nem átgondolt és végiggondolt akció ilyen szempontból sem.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu