DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy nagyon helyénvaló volt, amikor felhívtam arra a figyelmet, hogy itt nem általános vita, hanem részletes vita folyik. Sajnos folytatódik tovább az általános vita, olyan megállapításokkal, hogy mi fontos. Nagyon sok fontos dolog van a gazdaságban és a társadalomban is; önmagában az nem érv, hogy valami fontos, azt valamilyen részletező érvvel kellene talán alátámasztani.
A képviselő urak közül többen azt mondják, hogy ugyanazok vesznek részt az általános vitában, mint a részletes vitában. Igen szomorú lett volna, ha az általános vitában ilyen kevés számú képviselő vesz részt. Valószínűleg nem figyeltek az általános vitában arra, amit a kormány képviselője elmondott arról, hogy vállal-e a kormány olyan kötelezettséget, hogy előre valamilyen képlet alapján fogja megmondani, mennyi pénzt kell a Balatonra fordítani vagy nem. Akkor világosan kifejtettem, hogy a kormánynak nem áll szándékában ilyen kötelezettséget magára vállalni, azért nem áll szándékában, mert egyébként is van két olyan terület, ahol ezt megtette, az egyik az agrárium, a másik pedig a honvédelem. Ha továbbmegyünk ezen az úton, akkor valamennyi fontos terület igényt tarthat arra, hogy valamilyen előre meghatározott képlet alapján előre osszuk el a pénzt, és ebből nem származik semmilyen előny, csak káosz, nem tudunk rugalmasan a feltételekhez, a körülményekhez és a célokhoz igazodni.
Ha ezt nem lehet megérteni vagy ha ezt nehéz megérteni, akkor én azon igen nehezen tudok segíteni; azt hiszem, ha most elmondjuk tízszer, hússzor, ötvenszer, hogy fontos lenne, akkor sem fogjuk tudni megvalósítani. (Szórványos taps az FKGP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés