DR. VIDOVEN ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt több mint öt órában történelmi vitának lehettünk tanúi e Ház falai között. Történelmi a vita azért, mert a fiatal magyar demokrácia történetében először fordul elő, hogy a közvetlen demokrácia népszavazás melletti másik eszközének, a népi kezdeményezésnek a vitája zajlik. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen üdvözlendő.

Nem üdvözlendő már azonban az a dolog, miszerint azt a kérdést... - a népi kezdeményezés által felvetett kérdés megvalósulásának a feltételei sajnos nem állnak fenn, éppen ezért a holnapi nap folyamán, a szavazás során ezt a népi kezdeményezést kénytelen lesz a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója elutasítani. Ennek okairól az előttem szóló képviselőtársaim már említést tettek.

Tisztelt Ház! A világ országainak hadereje a személyi állomány vonatkozásában három, jól elkülöníthető csoportra bontható fel: általános hadkötelezettség alapján sorozott haderő; professzionális haderő, amely önkéntes és hivatásos állományból áll; vegyes rendszerű haderő, amelyben megtalálhatók a hadkötelezettség alapján sorozott és a professzionális állományból álló alakulatok egyaránt. Mint köztudott, a Magyar Honvédség jelenleg ebbe a kategóriába sorolható.

Sok-sok tényező együttesen befolyásolja, hogy az adott ország milyen rendszerben alakítja ki és működteti a haderejét. Az alábbi tényezőket ítélem a legjelentősebbnek: az ország társadalmi berendezkedése, gazdasági fejlettsége, földrajzi elhelyezkedése, a szomszédos és a környező államok társadalmi berendezkedése, az adott ország társadalmának elvárása a haderő felé, a nemzeti és katonai hagyományok.

Tisztelt Ház! A rossz emlékű múltban, a hidegháború időszakában két szemben álló szövetségi rendszer, a NATO és a Varsói Szerződés tekintetében az általános hadkötelezettség alapján sorozott haderő volt a jellemző, hiszen csak így lehetett biztosítani az egymással szemben álló, óriási létszámú tömeghadseregek személyi állományát. A világ az 1980-as évek végén jelentősen megváltozott. A bipoláris világ megszűnésével és az 1990 novemberében Párizsban, az európai hagyományos erőkről aláírt CFE-szerződés, amely korlátozza a támadó jellegű haditechnikai eszközök számát, egy-egy adott országban megteremtette a professzionális haderőre való áttérés alapvető feltételeit, és ezzel lehetőséget biztosít az Európában lévő országok számára is a változtatásra. Ugyanis így adottak a külső körülmények a jól és korszerűen felszerelt, sokcélú felhasználásra alkalmas, gyors reagálásra képes, jelentősen kisebb számú professzionális haderő létrehozására anélkül, hogy az adott ország védelmi képessége csökkenne.

Ezt a kedvező helyzetet használta ki már, és áttért a professzionális haderőre az európai országok közül Belgium, Hollandia, Luxemburg, a döntés már megszületett, az áttérést meg is kezdték Dániában, Franciaországban; a politikai pártok egyetértettek az áttéréssel és a költségek egy részének fedezetére már el is különítettek 220 milliárd lírát Olaszországban. Ezen országokon kívül a NATO-szövetségeseink közül professzionális hadereje van Nagy-Britanniának, az Egyesült Államoknak és Kanadának.

A fent említett névsorból is rögtön megállapítható, hogy professzionális haderőre eddig lényegében csak a fejlett országok közül tértek át. Ez nem véletlen, hiszen bár a professzionális haderő fenntartása kevesebb összegbe kerül, mint a sorozotté, viszont az áttérés óriási anyagi áldozatot követel, amely egyrészt a személyi állomány toborzásából, illetményének, élet- és munkakörülményeinek biztosításából, másrészt a haderő átalakításának a civil szférára való átterheléséből adódik.

A fent említett megtakarítások azonban csak hosszabb távon jelentkeznek. Ezt bizonyítja, hogy a volt Varsói Szerződés tagállamai közül az áttérés gondolata azon országokban fogalmazódik meg jelen pillanatban, amelyeknek a gazdasági fejlődése töretlen, és a társadalmi viszonyok átalakulása következtében elérték a polgáriasodás bizonyos fokát. Ezen országok közé tartozik többek között hazánk is, a Magyar Köztársaság.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt úgy ítélte meg már az 1990-es években is, hogy a XXI. század kihívásainak, a NATO-szövetségi rendszerben ránk háruló feladatoknak, országunk társadalmi, gazdasági fejlődésének csak a professzionális haderő képes a jövőben megfelelni. Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt hosszú távú célja mindig is, most is a professzionális haderő megvalósítása.

Nagyon sajnálom, hogy Bauer Tamás képviselőtársam jelenleg nem tartózkodik a teremben, azonban bízom benne, hogy jó szokásának megfelelően a rádión keresztül hallgatja, úgyhogy többek között az ő figyelmét is szeretném felhívni az alábbi tényre, amely tény bizonyítja azt, hogy az imént igazat állítottam, és neki nincs igaza abban a kérdésben, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt nem híve a professzionális haderő létrehozásának. Tehát figyelmébe ajánlom a H/2303. számú országgyűlési határozati javaslatot, amelyet Simicskó István képviselőtársammal együtt nyújtottam be 2000 februárjában. Ezen országgyűlési határozati javaslat "A Magyar Honvédség professzionális haderővé történő átalakulásáról" címet viseli, és ezen határozat első pontja a következőt mondja ki: "Az Országgyűlés kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Magyar Honvédség jelenlegi, tényleges katonai állományát fokozatosan váltsa fel a kizárólag hivatásos és szerződéses katonai szolgálatot teljesítőkből álló honvédség." Meg szeretném jegyezni, hogy ezen országgyűlési határozati javaslatot a honvédelmi bizottság 11 igen, 2 nem, 4 tartózkodás mellett vette az Országgyűlés tárgysorozatába, és ugyanilyen arányban találta általános vitára is alkalmasnak.

Bizonyára meg fognak lepődni azon a tényen, hogy mely párthoz tartozott az a két képviselő, aki nemmel szavazott erre a határozati javaslatra. Azt hiszem, az nem meglepő, hogy az egyik "nem" a MIÉP részéről érkezett; a másik "nem"-et azonban Mécs Imre képviselőtársam, az SZDSZ képviselője adta le ezen határozati javaslat kapcsán.

(20.50)

Tisztelt Ház! Az áttérés azonban összetett, bonyolult társadalmi és gazdasági feladatsor, melynek során többek között meg kell oldani az ország védelmi képességének fenntartását, egy új kiképzési, továbbképzési rendszert kell létrehozni és azt el kell fogadtatni a társadalommal, valamint az átalakítás költségeit éveken keresztül az állami költségvetésnek biztosítania kell. A fent említett feladatsort véleményünk szerint csak fokozatosan lehet megvalósítani. Megkezdése előtt azonban első lépésként meg kell teremteni a végrehajtás feltételeit. Így a határidő, amit az SZDSZ jelölt meg, nevezetesen, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től - hangsúlyozom: 2002-től - önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel, irreális, átgondolatlan, megkockáztatom, egyben felelőtlen is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt töretlenül végzi a kormányprogramban rögzített feladatok végrehajtását a honvédelem területén is. A kormányprogram értelmében a Magyar Honvédség létszámának csökkentése, az állománykategóriák megreformálása, a gazdaságosabb diszlokáció végrehajtása mellett az élet- és munkakörülmények javítását, valamint a sorkatonai szolgálat idejének kilenc hónapról hat hónapra való csökkentését is teljesíteni fogjuk. A Fidesz-Magyar Polgári Párt a jelenlegi kormánykoalícióban - a polgárok elvárásának megfelelően - a professzionális haderő megvalósításán dolgozik. Az áttérést azonban csak fokozatosan, a gazdaság teherbíró képességének megfelelő ütemben valósítjuk meg úgy, hogy közben az ország védelmi képessége ne csökkenjen, és teljesíteni tudjuk szövetségi feladatainkat is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu