GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nekem ott van a gondom, hogy Körömi képviselő úr azt mondta, hogy hitet tettek az átalakulás mellett. Szó szerint ezt mondta a miniszter úr is, csak ő annyit hozzátett, hogy ez a folyamat 10 és 15 év. Túl hosszú!
Kedves Képviselő Úr! Tessék végiggondolni, ma, napirend előtt, itt a Házban arról folyt a vita a napirend előtti felszólalásokban, hogy kellett-e vagy sem a Bokros-csomag. Ezt most hirtelen mindenki rettentően utálta, de tessék végiggondolni, az a folyamat, amely történt, hogy akkor szigorú lépésekkel és intézkedésekkel megakadályozták a források szétfolyását, egyensúlyt teremtettek, aminek a következménye az a gazdasági növekedés, amelynek most az előnyeit jó lenne, ha mindannyian igénybe tudnánk venni - most nem a képviselőkre gondolok, hanem az átlagpolgárokra. Itt valami hasonlóról van szó, hogy vagy széthúzzuk ezt a folyamatot ilyen hosszúra, vagy itt a Házban konszenzust tudunk kialakítani arról, hogy mely lépések azok, amelyek feltétlenül fontosak - akár jogi, személyi vagy anyagi feltételek -, ezeket gyorsan megtesszük, és ennek az előnyeit mindannyian közösen minél előbb igénybe tudjuk venni.
Tehát ezért furcsa az, amikor ön arról beszél, hogy a családok számára forrásokat szabadít fel. Nem! Minél hosszabb egy folyamat - ez igaz beruházásra is, és minden másra -, annál többe kerül. És ha ezt 15 éven keresztül akarjuk megcsinálni, akkor fantasztikusan sokba kerül. Akkor a NATO-csatlakozásból származó előnyöket - amire majd egy teljes hozzászólásban szeretnék visszatérni - egyszerűen nem fogjuk tudni igénybe venni.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés