MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Simicskó képviselőtársamnak két mondat - lehet, hogy nem pontosan idézek, de klasszikusokat kell csak pontosan -: "megalapozatlan kezdeményezés, kalandor kezdeményezés" - említette képviselőtársam. Én azt gondolom, egy olyan népi kezdeményezést - amelynek ugyan egy párt állt az élére, de talált hozzá partnereket, nem erőszakkal és több mint 200 ezer aláírást gyűjtött össze, a hitelességéről nem beszélek, mert ez formai ügy - kalandor kezdeményezésnek nevezni ilyen támogatás mellett, azt gondolom, legalábbis meggondolandó. Meggondolandó annál inkább, mert bár statisztikákat idézünk ide-oda, a megkérdezettek fele, több mint fele, kicsivel kevesebb mint fele támogatja ezt az elképzelést.
Pósán László képviselőtársamnak és egyben a miniszter úrnak szeretnék egy adatot idézni. A miniszter úr említette: 120 ezer forint/fő, ez évente 1 millió 440 ezer forint/fő. Beszorzom: ez nem egészen 30 milliárd forint évente; ebből adóznak is.
(17.10)
Ha ez az akadálya annak, hogy a Magyar Honvédség áttérjen gyorsan az önkéntes hadseregre, akkor azt hiszem, hogy a miniszter úr ismét téved az adatok súlyának megítélésénél.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés