DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen. Csak annyit jeleznék röviden, hogy ez a megállapítás nem az előző kormány tevékenységére vonatkozik, illetve nem az előző kormány tevékenységi idejére esik, ez a mondat egy 1994 előtti körülményre hivatkozik. Én még egyszer szeretném azt megerősíteni, hogy mi természetesen beszéltünk erről az osztrák nagykövet úrral, és kölcsönösen biztosítottuk egymást arról, hogy ez az ügy a magyar-osztrák kapcsolatok területén semmiféle gondot nem vet fel, és az ügyet mi minden szempontból lezártnak tekintjük.
Azt örömmel érzékelem, hogy a képviselő úr foglalkozik az osztrák-magyar kapcsolatok kérdésével, és maga is olyan értelemben fejezi ki kívánságát, hogy ezek a kapcsolatok semmilyen értelemben ne zavartassanak meg.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés