KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Sajnálom, államtitkár úr, hogy a rövidített összefoglalóban sem hangzott el négy adat, hogy mikor indul meg végre az M3-as építése, hiszen hallottuk már 1998 szeptemberében, hogy a program szerint folytatódik és 2001 júliusáig befejeződik Polgárig - azt hiszem, ezen az időponton rég túl vagyunk -, hallottuk már, hogy ötéves program lett, a miniszterelnök úrtól hallottuk, hogy április elején el fog indulni, most öntől, hogy hamarosan. De végül is mikor? Mikor kezdődik meg az M7-esé? Hány kilométer épül ebben a kormányzati ciklusban, és mennyiért fog megépülni? Egyikre sem kaptunk választ.
Szeretném azt mondani, hogy a konkrétumok viszont azt mondják, hogy az M1-es és az M5-ös autópálya ugyan másfél milliárdos átlagért épült kilométerenként, de az M3-as autópálya 800 millió forintért épült kilométerenként átlagosan. Most másfél milliárdnál tart a kormány. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mikor, mennyiért? - ez a kérdésünk, és várjuk a konkrét választ.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés