ELNÖK: Képviselő Úr! Ön nem ügyrendi javaslatot tett, hanem az ülésvezetéssel kapcsolatban nyilvánított véleményt. Amint ön tudja, erre önnek nincs lehetősége, ezért nem nyitok ügyrendi vitát. Viszont önnek felhívnám a figyelmét arra, hogy az ön által vezetett bizottság 1999. december 9-én hozott egy olyan állásfoglalást, amely nagyban korlátozza az ülésvezető elnök lehetőségeit. Ez az állásfoglalás szó szerint a következőket tartalmazza:

"A parlamenti beszédjoghoz kapcsolódó véleménynyilvánítási szabadságból következően nem házszabályellenes, ha a felszólaló mással kapcsolatban olyan véleményt fogalmaz meg, amely szerint annak magatartása kimerítette a büntető törvénykönyvben szereplő valamely bűncselekmény törvényi tényállását." (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Taps az MSZP soraiban.) Ezek alapján úgy ítéltem meg, hogy sem a Fidesz vezérszónokát, sem pedig az SZDSZ vezérszónokát nem tudom figyelmeztetni, mert ellenkező esetben szembekerültem volna az ön által vezetett bizottság állásfoglalásával. (Derültség, taps az MSZP soraiban.)

Ezek után megkérdezem Balogh László urat, hogy a hátralévő rövid időben kíván-e még felszólalni. (Jelzésre:) Nem kíván felszólalni. Köszönöm. Megadom a szót Lentner Csaba úrnak, a MIÉP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.

Forrás: parlament.hu