ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Engedje meg a képviselő úr, hogy komolyan vegyem a szavait, szemben azzal, amit ő tesz. Tehát kérem, tételezze fel rólam, hogy amit mondok, azt nem a számba adják, hanem válaszként önnek saját véleményként mondom el. Ha megtisztelne ezzel, azt igazán megköszönném.

Én viszont nem tételezem fel önről, hogy a szájába adták a véleményeket, ezért érdemében szeretnék rá válaszolni. Tehát még egyszer: 2002. november 30-án Polgárig, az idén megkezdődő felújítások eredményeképpen reményeink szerint egy-másfél éven belül a felújított M7-esen és két éven belül a szekszárdi hídon is közlekedhetünk. A Miskolc-Kassa autópálya előkészítő munkálatait pedig hamarosan megindítjuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu