SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Kövér Képviselő Úr! Ön ugyan homályban hagyta, hogy mi volt az az egyetlen intézkedés, amelyet az SZDSZ-MSZP-kormány bűnös módon nem tett meg, és ezzel ön szerint elősegítette az olajpancsolók működését, én azonban úgy gondolom, a tények önt cáfolják.
Itt van előttem a Nemzetközi Energiaügynökségnek Magyarország 1995. évi energiapolitikájáról szóló jelentése: határozott dicséretben részesíti a magyar kormányt az e téren megtett törvényi szigorításokért. Ugyanezt teszi az Országos Rendőr-főkapitányság Központi Bűnüldözési Igazgatósága gazdaságvédelmi főosztálya által készített előterjesztésének az utolsó bekezdése, amely szintén ezzel zárul - ez '97 januári anyag. Ezért csak vélem - bár ön nem pontosította -, ön arra gondol, hogy a halasztott vámfizetést Arnold Mihály VPOP-főparancsnok szerint ő totálisan javasolta visszavonni, de a kormány ehhez nem járult hozzá. Gondolom, ön erre gondolt.
Ha erre gondolt, akkor ezzel kapcsolatban viszont azt tudom önnek mondani, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány által bevezetett '94 decemberi szigorítások a halasztott vámfizetés ügyében, amelyekről az előbbiekben már szóltunk, azt írták elő a VPOP részére, hogy csak a Magyar Ásványolaj Szövetség kezességvállalási nyilatkozata fejében adjon ki engedélyt. Nos, a Magyar Ásványolaj Szövetség egyetlen ilyen kezességvállalási nyilatkozatot nem állított ki. Ennek ellenére a VPOP mégis nagy számban lehetőséget adott az olajpancsolóknak a forgalmazásuk folytatására.
Itt van előttem továbbá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az Állami Számvevőszék... Elnézést kérek, ebből kifutottam. De azt hiszem, amit elmondtam, az is elég volt. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés