DR. HORVÁTH JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottságában kevesebb pengeváltásra került sor. Én inkább szakszerűbb vitáról, beszélgetésről tudok beszámolni.
Igen, az Országgyűlés gazdasági bizottsága augusztus 29-én megtárgyalta az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság 16 igen szavazattal, 9 nem szavazattal és tartózkodás nélkül ajánlja az Országgyűlésnek e törvényjavaslat megvitatását.
A lényeget illetően a beszélgetés témája az volt, ahogy a kormány hozzánk is hozta a javaslatot, hogy az adórendszer változtatására vonatkozó javaslatok közül kiemelődik, kiemeltetik adópolitikai célként két fő téma. Nevezetesen: a családok támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítása. Az adórendszerben javasolt változtatások által az elmúlt két évben megkezdődött adópolitikai lépések folytatásaként erősödik a gyermekes családok helyzetének javítása, és javulnak a kis- és középvállalatok működési feltételei az adóterhelés csökkentésével, illetve az adminisztráció további egyszerűsítésével.
Az elkövetkezendő két évben az adórendszer kiszámíthatóságára és stabilizálására helyeződik a hangsúly, így csak olyan módosítások történnek - jelenti nekünk a kormány -, amelyek egyszerűsítést jelentenek, illetőleg biztosítják a jogharmonizációt, segítik a jogalkotást. Az adórendszerben javasolt változtatások a 2001. évi adóbevételi struktúrát - ismétlem, adóbevételi struktúrát - lényegében nem változtatják. Az államháztartás főbb adó- és adó jellegű bevételeinek GDP-hez viszonyított súlya, aránya az elmúlt években folyamatosan csökkent, ez a tendencia érvényesül 2001-ben is, a tervezett csökkenés meghaladja az 1 százalékot. Az államháztartás főbb bevételein belül változatlanul legnagyobb arányt a közvetett adók, illetve a társadalombiztosítási járulékok képviselik. A közvetett adókon belül nagyobb mértékű az általános forgalmi adóból származó bevétel, ennek aránya körülbelül 23 százalék. A személyi jövedelemadó 2001-re tervezett aránya 19,9 százalék. Kisebb a súlya az államháztartási bevételek között a társasági adónak, ennek százaléka 6,2-re van tervezve.
Érdemes megjegyezni, hogy vita tárgya volt a bizottságunkban a nemzetközi összehasonlítás. Magyarország az adóbevételeknek a GDP-hez viszonyított arányát tekintve a fejlett országok, az OECD-országok között a középmezőnyben helyezkedik el, és alatta vagyunk az EU-államok átlagának. Megemlítődött, hogy a GDP arányában magasabb adóbevételek léteznek Svédországban, Dániában, Luxemburgban, Belgiumban; körülbelül azonos az adóráta Lengyelországban és Csehországban, ugyanakkor lényegesen alacsonyabb Spanyolországban, Svájcban, Görögországban és így tovább.
Befejezésül még azt említem, tisztelt Ház, hogy a bizottságban élénk vitának voltunk tanúi, különösen a tekintetben, hogy mi a hatása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az energiapiacnak az adóbevételekre.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés