BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Több nyilatkozatából tudjuk, hogy tárcája korrupcióellenes programot készít elő, amelyben összeférhetetlenségi szabályokat, a pártfinanszírozás szigorítását, a mentelmi jog szigorítását és hasonló intézkedéseket terveznek. Ez feltehetően jó szándékú elképzelés, de hitelesek lehetnek-e ilyen elképzelések az Orbán-kormány igazságügy-miniszterétől?
Miniszter asszony, mint tudjuk, ez a kormány közbeszerzés nélkül osztja el a megrendeléseket a ciklus legnagyobb beruházása, az autópálya építésére. Vajon a kormány ülésén, amikor a kormány ilyen döntést hozott, tiltakozott-e ez ellen, ellene szavazott-e a miniszter asszony?
(13.40)
Tudjuk, hogy a Miniszterelnöki Hivatal sorra adja a zsíros megrendeléseket annak a Defend Kft.-nek, amelynek a vezetője egy kényes ügyben fontos politikai szolgálatot tett - a kazettaügyre gondolok -, akkor a kormány miniszterének, ma a Fidesz elnökének.
A kormány úgy döntött, hogy a Nemzeti Színház építkezését az úgynevezett expótelken rábízza a kulturális államtitkár régi barátjára, aki pedig saját házának tervezőjével tervezteti meg a Nemzeti Színházat, és amikor a zártkörűvé minősített pályázaton egy másik pályázat nyer, a kormánybiztos kitart a pályázaton alulmaradt pályázó mellett.
Tisztelt Miniszter Asszony! Ön hogyan vélekedik ezekről az eljárásokról, tiltakozik-e mint a kormány tagja az ilyen nyilvánvalóan korrupciógyanús ügyek ellen? Miniszter asszony, a költségvetési törvényekben - mint erről az imént szó esett - egymás után menekítik ki a tízmilliárdokat az ÁPV Rt.-hez, a Reorg-Apporthoz, a Magyar Fejlesztési Bankhoz. Ezt az eljárást hogyan kezeli ön a kormány igazságügy-minisztereként?
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés