DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Ezt a számítást ismerem, de a 70 százalékos lakossági arányról beszéltem, azért az más, mint ha kiemelem a nyugdíjasokat, bár ott is vannak differenciáltabb számítások. Meg szeretném jegyezni, hogy valójában a kormányzati feladat az infláció visszafogása, hiszen tudjuk, hogy Nyugat-Európában a 1,5 és 3 százalék között mozgó elmúlt húszéves inflációs ráta minimális és alacsonyabb árszínvonalon, mint amilyen árszint Magyarországon létezik. Ezért a kormányzati feladathoz tartozna, hogy óhatatlanul bizonyos árszabályozási eszközöket vegyen igénybe, akár például úgy is, hogy az alapvető élelmiszerekből kiveszi az áfát, hogy a kis jövedelmű családok megélhetését segítse. Ez is infláció-visszafogó lehet; vagy akár úgy, hogy például az ingatlan- és lakásvásárlásoknál - ahol a külföldiek által vásárolt ingatlan árfelhajtó hatása elsősorban az inflációgerjesztő, aminek a számítását még önök sem végezték el - megtiltanák, hogy a külföldiek ilyen könnyen ingatlanhoz jussanak, és ezzel gyakorlatilag az infláció visszafogásában is közre tudnának működni.
Köszönöm szépen a választ.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés