DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendőrség állományában tiszti beosztásokban tiszthelyettesek és zászlósok is dolgoznak, tekintettel a létszámhiányra, de ugyanazt a munkát végzik el, mint a tiszti rendfokozattal rendelkező rendőrök.

Probléma azonban, hogy a magasabb beosztásokba helyezett tiszthelyettesek a különbözetként jelentkező tiszti beosztási illetményeiket nem kapták meg. Az elmúlt években több rendőr tiszthelyettes is munkaügyi pert kezdeményezett a rendőrség ellen, beosztási illetménypótlékának kifizetése érdekében. 2000. május 17-én az önkormányzati és rendészeti bizottság ülésén Orbán Péter rendőrfőkapitány urat is kérdeztem a dolgok állásáról. Ő azt mondta, hogy intézkedett a pótlásra, és a kifizetés már meg is történt. Ugyanakkor a hozzám fordult panaszosok ennek egyértelműen az ellenkezőjét állították. Majd a nyár közepén, június 29-én a belügyminiszter úrhoz fordultam, aki az írásbeli válaszában kifejtette, hogy a pótlékok kifizetésére még valóban nem került sor, de arra rövidesen, szeptember hónapban, talán ezekben a napokban sor fog kerülni. Ugyanakkor a belügyminiszter úr utalt arra, hogy a rendőri szervezeteknek kell kigazdálkodniuk az elmaradt 1 milliárd forintos bér kifizetését, ami komoly megterhelést jelent a részükre.

Azt mondom végül is, az, hogy ennek az elmaradt illetménypótléknak a kifizetése megtörténik, egy előbbre lépés, azonban ennek a technikai formáját úgy látom, hogy a rendőrök egyik zsebéből kiveszik azt a pénzt, amit a másik zsebbe most áthelyez az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ilyen jellegű megoldások veszélyeztetik a rendőrség alkotmányban megfogalmazott működését és az állampolgárok biztonságát.

Kérdezem az államtitkár urat, miért nem a kormány által kedvezőnek ítélt költségvetési többletbevételekből kezdeményezik az elmaradt illetménypótlékok kifizetését. Várom szíves válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu