SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon szépen köszönjük a tájékoztatást, nemcsak azért, mert rendkívül fontosnak érezzük azt, hogy a lakosság is értesüljön a legújabb eredményekről, hanem figyelmébe ajánlom az ellenzéki képviselőknek is az eredményeket.

Én azt hiszem, hogy olyan eredményekről tudott most beszámolni a pénzügyminiszter úr, amelyek a rendszerváltozás óta talán először fordítják meg a gyógyszerárrobbanásnak a folyamatát. Örülünk, és támogatjuk azt az új szemléletet, amelyről a pénzügyminiszter úr beszámolt, hogy elsősorban a betegek érdekeit tartják fontosnak, nem elsősorban a fiskális politika, illetve a gyógyszergyártó cégek érdekei dominálnak, ahogy azt az előző kormányzati ciklusban tapasztaltuk, hanem végre, az egészségügyi tárcával egyetemben, a betegek, ezen belül is a nyugdíjasok és a kisgyermekes családok érdekei kerülnek szem elé, és ezek kerülnek a fontossági sorrend elejére. Figyelmébe ajánlom ezt az ellenzéki képviselőtársaimnak is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu